A nyolcadik mellrákellenes figyelemfelhívó sétánkat tartottuk 2018. október 15-én.

Szép őszi időben, sok érdeklődővel, két külön helyszínről indultunk (Gyógyszertár és Művelődési Ház), majd Budaberke elején találkoztunk. Innét együtt folytattuk sétánkat a forrásig, ahol dr. Hegedűs Zsuzsanna ismertette a megelőzés fontosságát, majd megkóstoltuk a finom forrásvizet. Itt engedtük el a lufikat is, mert a természet a legszebb háttér.

Innét indultunk vissza a Művelődési Házhoz, ahol folytatódott a program.

Az Önkormányzat részéről Sági Tibor alpolgármester üdvözölte a megjelenteket, utána Gaál Imre, a Magyar Rákellenes Liga elnökhelyettese köszöntötte az érdeklődőket.

Ezt követte Besenyei Lilla és Schulcz Gergő középiskolai tanulók vérpezsdítő tánca, majd L. Murányi László szolnoki újságíró beszélt a „Depresszió béklyójában” című könyve megírásakor szerzett tapasztalatairól, kutatásai során szerzett ismereteiről, riportjairól, amely a depresszió felismerésére és kezelésére hívta fel a figyelmet.

Támogatónk, az Önkormányzathoz tartozó Praxisközösség (EFOP) egészséges ételek készíttetésével és lufi vásárlásával segítette alapszervezetünket, nem utolsó sorban pedig különféle egészségügyi szűrésekkel.

A Móra Ferenc Általános Iskolai 5. osztályos tanulóiból többen részt vettek sétánkon, és velünk élvezték a jó időt és a közösséggel való együttlét örömét, valamint ismereteket szereztek a mellrákszűrés fontosságáról.

Az Ózdi SZIKSZI ügyes középiskolás lányai vettek részt a reformételek tálalásában és kínálásában.

Cseh Istvánné

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Amit a védőoltásokról tudni kell

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2022.áprilisi Egészségklubjának témája a védőoltások volt. A felkért előadó, dr. Ottmár Piroska, háziorvos, jól illusztrált, érthető és nagyon érdekes prezentációjában beszélt a védőoltások jelentőségéről, az előállítási technikáikról, fajtáikról, részletezte a kötelező Olvass tovább...

Alapszervezetek

A nárcisz a remény szimbóluma – Miskolci kiállítás

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt “A remény virágai” című kiállításunkra, amelyet a Magyar Rákellenes Liga Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat, a Spolosnost Klinickej Onkolóogie szervez közösen. Szlovákiában, a Szlovák Rákellenes Liga szervezésében minden évben megtartják Olvass tovább...

Alapszervezetek

MRL- GDL 2022 es évértékelő és 2023-ra élményváró tervezős Választó közgyűlés Gödöllőn

  Nagyszerű hangulatban telt a 2023 as Választó KÖZGYŰLÉS “egy csésze kávé mellett”.   Alapjaink lerakása, amit az elmúlt majd 5 évvel a hátunk mögött tettünk le, bizalommal tölti el jövőképünket. Köszönet Mindannyiótokért, kik velünk Olvass tovább...