Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja, ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga kerékpáros felvonulással hívta fel a figyelmet a betegségben érintettekre. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon évente körülbelül 2000 új beteget regisztrálnak.

Az onkológiában a limfóma tulajdonképpen sikertörténet, a betegek nagyon nagy százaléka meggyógyítható – ezzel a mondattal indított útnak bennünket – és egy darabig velünk is biciklizett – dr. Bátai Árpád főorvos úr a Szent László Kórház Hematológiai osztálya elől. Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke egy minden résztvevő által aláírt “Érted is biciklizünk” feliratú plakátot adott át a főorvos úrnak, aki megígérte, hogy kifüggeszti a Hematológiai osztályon. 

40-en jöttünk össze, ebből 30 fő pattant nyeregbe a Szent László Kórház 22-es épülete előtt, hogy eltekerjen az Országos Onkológiai Intézet 8-as épülete elé. A kerékpárosok zöld kerékpáron, zöld pólóban – hátukon a limfóma tüneteivel és azon limfómás betegek nevével, akikkel az évek során kapcsolatba kerültünk -, zöld lufikkal és szalagokkal biciklizték végig a távot. 

Az Országos Onkológiai Intézetben dr. Várady Erika fogadott bennünket és elmondta, hogy a daganatos betegségek kezelésében elért eredményt az is mutatja, hogy a kerekezők között nagy számban vannak gyógyult betegek, ezelőtt 30 évvel ez nem lett volna lehetséges. Gratulált a biciklistáknak és köszönettel vette át a mindenki által aláírt plakátot.  

Köszönjük a BKK-nak, hogy MOL Bubi kerékpárok biztosításával támogatta rendezvényünket.

Külön köszönjük a Budapesti Rendőr-főkapitányság dolgozóinak, hogy nagy empátiával biztosították a felvonulásunkat.

Köszönjük a Budapesti Polgárőr Szövetségnek, hogy autójukkal kísérték a felvonulást és segítettek a lemaradó embereknek.

Sajtóközlemény

 

 

 

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

10000 lépés program

10 Ezer Lépés Program Hatvanban

10Ezer lépés program – Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért A Janssen gyógyszergyár támogatásával a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. június 18-án az országos 10 Ezer Lépés Program keretében Hatvanban is próbálta Olvass tovább...

10000 lépés program

Elkerülhetik a férfiak, hogy végzetes legyen a prosztatarák

2019-11-27 A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata 2019. november 25-én rendezte meg a 10 Ezer Lépés Program – Lépéselőny a prosztatarákkal szemben című rendezvényét a Debreceni Művelődési Központ Pódium termében. Közel 180 Olvass tovább...

Alapszervezetek

FINN NOWA – finn-magyar kapcsolatok és sport

Két év kihagyás után 2022 június 11-re ismét meghirdette a Magyar Szabadidősport Szövetség és a Finn Nagykövetség a FINN NOWA eseményt, melynek célja a finn-magyar különleges kapcsolatok ápolása és a sportág népszerűsítése. A nordic walking, Olvass tovább...