Borsodnádasd Önkormányzata 2017. július 14-15-én tartotta a X. Molnárkalács fesztivált. Kormos Krisztián polgármester nyitotta meg pénteken az eseményt, majd a helyi Mű-vész-hely musical előadása következett nagy sikerrel.

Szombaton Bárczy Zoltán „Ide vésem fiam” című könyv bemutatójával kezdődött a program, majd ezt követték a helyi csoportok molnárkalács sütés-kóstolási lehetőséggel. Eközben nézhettük és hallhattuk a különféle műsorokat is.

Köszöntőt Riz Gábor Országgyűlési képviselő, Megyei fejlesztési biztos és Dr. Csonka-Tamás Eszter a Szellemi Kulturális Örökség igazgatója mondott, valamint riportot készített a későbbiekben a molnárkalács sütőkkel, így velünk is.

Alapszervezetünk különféle ízesítésekkel vett részt (fahéj, vanília, citrom és málnás) a sütésben.

Dr. Juhász Antal nőgyógyász főorvos is meglátogatta sátrunkat, és kezébe véve a sütővasat kipróbálta, hogy mennyire nehéz ez a munka.

A kisütött kalácsaink gyorsan fogytak. Du. 15 órától 20.30-ig sütöttünk, amíg a főműsor, a Csik zenekar élő koncertje el nem kezdődött.

A közös munka és együttlét a baráti társasággal jó hatással volt mindannyiunkra.

Cseh Istvánné, a Borsodnádasdi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet szeptemberi programja

2018.09.02. Családi Mozgásfesztivál – Budapest Millenáris 10-16 óra 2018.09.15. Jótékonysági Sportnap – Tó strand 9-13 óra 2018.09.15. Nyitott templomok éjszakája – Piliny 19 óra  2018.09.18. „A környezet és az egészség” Civil Kavalkád rendezvény Balassi B. M. Könyvtár Olvass tovább...

Alapszervezetek

RÓZSASZÍN OKTÓBER Egerben

 FIGYELEMFELHÍVÁS AZ EMLŐRÁK KORAI FELISMERÉSE ÉRDEKÉBEN A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete 2024. október 8-án, tizennyolcadik alkalommal figyelemfelhívó rendezvényt szervezett az emlőrák korai felismerése érdekében. A rendezvény a Vármegyeházán kezdődött, ahol a nagyszámú érdeklődők (152 fő) meghallgathatták Olvass tovább...