Az „Együttműködők Napja „alkalmából a Tolna Megyei Katasztrófa védelmi Igazgatósággal együttműködő szervezetek elismerése volt a rendezvény célja, melyet a Babits Mihály Kulturális Központban tartott meg a rendező szervezet, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, 2016. december 19-én.

A Zeneiskola növendékeinek színvonalas bevezető előadását követően dr. Hábermayer Tamás tűzoltó ezredes, igazgató helyettes ismertette az elmúlt két év rendezvényeit, amikor a meghívott szervezetek és azok vezetői az igazgatóság segítségére voltak. Igazgató helyettes úr többek között szólt a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezetével közösen szervezett „Ne cigizz, inkább biciklizz” és a „Fiatalokkal az Egészségért” szellemi vetélkedő igen pozitív megítéléséről környezetünkben.

Dr. Balázs Gábor tűzoltó ezredes a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója zárszavában megköszönte a résztvevő szervezetek vezetőinek a sikeres együttműködést és jelképes ajándéktárgy átadásával,

valamint „Elismerő Oklevél”átadásával az ünnepélyes rendezvényt bezárta.

 

ELISMERŐ OKLEVÉL birtokosa lett Szikla József ,
a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet elnöke is.

Az elismeréshez szívből gratulálunk!

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Családi nap, kirándulás és advent Gyöngyösön

2018. december 15-én a MRL Gyöngyösi Alapszervezete az Egressy Béni Általános Iskolában Családi nappal összekötött Adventi ünnepséget szervezett. A diákoknak egészséggel kapcsolatos kérdéseket tettünk fel és a jól válaszoló diákokat ajándékkal jutalmaztuk. Nagyon jól sikerült Olvass tovább...

Alapszervezetek

Építészeti remekek nyomában Budapesten

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete autóbuszos utat szervezett tagjainak 2023. február 8-án Budapestre. Úti cél első állomása a Bajza utca 10., Walter Rózsi operaénekes és családjának egykori otthona volt, mely 2022. május 18-tól a Magyar Építészeti Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egy csodás – Presszó Szerda – délután emlékére. Folytatás online!

Változó világunkban keressük az állandóságot, az érdek nélküli kapcsolódást emberséges életünkhöz. Ehhez kaptuk ajándékul az „ADD TOVÁBB A MOSOLYODAT”  közösségünket Gödöllő szívében. Megannyi változatos esemény és program erősítette és növelte a csoport támogató létszámát, melyből Olvass tovább...