Pappné Ráduly Irma története
„Tudjunk jóba lenni a világgal, és a világ visszamosolyog ránk” / Tatiosz /
„Anyu büszke vagyok Rád”
“Gyönyörű, őszi nap, melengető sugaraiban sütkéreztem a kertünk teraszán. Gondolatban kissé elkalandoztam. A napokban voltam kontroll vizsgálaton, aggódtam – vajon mi lesz az eredmény?
Ekkor megszólalt a telefon, hangját vészjóslónak hallottam, ahogy bele hasított a nyugodt őszi délutánba. A vonal túloldalán kellemes női hang – adom a főorvosnőt. Éreztem, ebből nem lesz jó hír.
Az eredmény pozitív!
A nap elsötétült előttem, a gyönyörű délután rondává változott.
Kérdések sokasága a fejemben:
– miért én
– miért velem
– hol vagy Istenem, mikor mindig mondod, te figyelsz rám?
Kérlek, most vegyél a vállaidra!
Telefonok végtelenje – a vonal végén döbbenet, vigasztaló szavak.
„Anyu megharcoljuk” mondta a fiam! És elkezdődött a harc. Megkerestük a megfelelő orvost, vizsgálatok sokasága következett.
A műtét drasztikus volt.
Mi lesz velem ezután? Kérdeztem magamtól, és mi lesz a 80 éves anyukámmal? –aki nálunk lakik.
Ekkor elhatározásra jutottam – nekem győznöm kell! Anyu megharcoljuk csengett s fülembe fiam mondata. Felvettem a „kesztyűt”. A harc emberpróbáló volt. Megjártam a megjárható mélységeket. A harc minden fordulójánál – 6 kemoterápia, véget nem érő sugárkezelések-ott volt mellettem a fiam. Erőt adtak a barátaim,és az akkori párom is.
Testben és lélekben is megfogyatkoztam.
A vizsgálatokra mindig sírva mentem be. Az onkológusomtól is segítséget kaptam a nehéz napok átvészelésére.
„ Asszonyom látja ezeket az orvosi papírokat, leleteket, ezek olyan betegeké, akik már 10 éve járnak hozzám. Az ön papírja is itt lesz köztük. /10 év múlva is /
Bár nem hiszek a mesékben, de ezt elhittem. Az aggódó barátok rendszeres telefonja, érdeklődése is nagyon sok erőt adott, de a lányomtól kapott telefon mindent vitt.
„Anyu most már elmerem mondani, hogy titokban büszke voltam Rád, hogy csendben a fájdalmakat méltósággal tűrve harcoltál a betegségeddel.
VÉGE!
Nincs több kezelés! Kitavaszodott-elkezdődött az új életem, melyben 10 éves lettem.
Bár az évenkénti kontroll vizsgálatok miatt mindig nagyon izgultam, de új erőre kaptam.
Nem szabad elgyengülnöm, hisz mit mondott a fiam –anyu megharcoljuk – és igaza volt, de ez a harc életem végéig fog tartani.
Már gyűjtöttem annyi erőt, ha kell, én segítek másoknak. Nem felejtem el a lányom szavait sem: Anyu büszke vagyok Rád!
Ez az én történetem.”
Pappné Ráduly Irma
