A 2016-ban meghirdetett Encsi illetékességi területünkről kilenc óvoda jelezte részvételét. A hagymák minden óvodában külön-külön kerültek átadásra. Kóczai Klára egészségfejlesztő ismertette az óvodapedagógusokkal és a téma iránt érdeklődő szülőkkel a program lényegét, valamint dr. Kálovics Erzsébet osztályvezető bemutatta népegészségügyi osztályukat.

A program össze lett kötve az egészséges életvitel, egészséges életmódhoz kapcsolódóan a személyi higiénián belül kézmosás fontosságának érdekében interaktív foglalkozások tartásával valamennyi óvodában, a helyi igényeknek megfelelően/több alkalommal is.

  1. április hónapban került sor a kialakított virágoskertekről készült fotók bekérésére. Valamennyi óvodától megérkeztek a képek, folyamatában az elvégzett munkálatok sorrendjében.

A képekből kiállítás került megszervezésre, záró rendezvény helyszínén. Záró rendezvény helyszínéül az Encsi Csoda- Vár Óvoda és Bölcsőde került kiválasztásra, mint „Zöld Óvoda”, és mint Bázis Intézményt Abaújban.

A rendezvényen 44 gyermek volt jelen, és valamennyi intézményvezető, intézményenként 1-1 óvodapedagógus, és a fenntartó részéről is meghívást kapott hivatalvezetők is tiszteletüket tették, és megköszönték „Zöld” ajándékokkal a gondozási munkát a gyerekeknek.

A program része volt:

  • zene,
  • a Csoda- Vár Óvoda ünnepi megnyitó műsora/verssel, énekkel, körjátékkal/,
  • az óvoda intézményvezető helyettese bemutatta intézményüket, majd ismertette a környezetvédelem területén elért eddigi sikereiket,
  • ételkóstoló,
  • találós kérdések,
  • zöldség, gyógynövény bemutató,

Programunkat az oklevelek, és a megérdemelt jutalmak átadása zárta.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségnap Tarnamérán

Az Egri Alapszervezet képviselte a Ligát 2019. augusztus 11-én a Tarnamérai Egészségnapon, PSA szűréssel, tanácsadással, önvizsgálat tanítással a férfi betegségek korai felismerése érdekében. Köszönjük a meghívást.

Alapszervezetek

A Salgótarjáni Alapszervezet októberi programajánlója

2016.10. 07. „Vedd kezedbe a sorsod!” Interaktív Szakmai Szimpózium Helyszín: SITI 11-13 2016.10.07. „Hívunk jöjj, mert késve késő!” Figyelemfelkeltő séta az emlőrák és méhnyakrák elleni harc jegyében A sétára gyülekezés a SITI előtti téren 13,30-tól, Olvass tovább...

Alapszervezetek

„Falevelek II.” könyvbemutató

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet áprilisi Stresszoldó Klubjának programja egy könyvbemutató volt. A könyv szerkesztője betegség miatt nem tudott jelen lenni, így a REGEA Alapítvány elnöke, Psenyeczky-Nagy Klára címzetes főiskolai docens beszélt a könyv születésének körülményeiről Olvass tovább...