A Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezete 2017. április 7-én tartotta Nemzeti Rákellenes Napi programjait.

A Nemzeti Rákellenes Napot 1993 óta minden évben április 10-én tartja a Magyar Rákellenes Liga. Az időpont kiválasztásának oka, hogy ezen a napon született Dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, egyetemi tanár, aki 1902-ben megalakította az Országos Rákbizottságot – mely többek között az első hazai rákstatisztikát is összeállította-, és ezzel a hazai rákkutatás úttörőjeként tisztelhetjük. A nap üzenete felhívni a társadalom figyelmét  a rákellenes küzdelemre, ezen belül pedig hangsúlyozni az egyén felelősségét.

A sárszentágotai Nemzeti Rákellenes Nap első előadója Dr. Jarabin János sárbogárdi háziorvos volt, aki a „Néhány általános megjegyzés a daganatos betegségekről, azok megelőzéséről, a nőgyógyászati daganatokra centrálva” című előadásában mindenki számára érthetően, túlmutatva a nőgyógyászati daganatokkal kapcsolatos ismereteken, hangsúlyozta a megelőzés fontosságát, mint a rákellenes küzdelem kulcsszavát.

Bánkuti Gábor székesfehérvári történelem-könyvtár-rajz szakos tanár a múltba, az orvoslás gyökereihez vezette vissza a hallgatóságot. Prezentációjában nemcsak a történelmi tények bemutatására, hanem az azokhoz fűződő legendák ismertetésére is nagy hangsúlyt feketetett, és ezzel színesítette és különösen élvezetessé tette az ókori orvostudomány fejlődésének folyamatát feldolgozó előadását.

Végezetül Siák Gáborné, a Magyar Rákellenes Liga Sárszentágotai Alapszervezetének elnöke a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának 2016. évi tanulmányát felhasználva mutatta be Fejér Megye lakosságának egészségi állapotát, majd –nagyböjti időszak lévén- szavalta el Cs. Pataki Ferenc Nagyböjti lelkigyakorlat című versét.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Séta a Vácrátóti Botanikus Kertben

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet május 10-én autóbuszos kirándulást szervezett Vácrátótra, a Botanikus Kertbe. A vácrátóti botanikus kert az élő növények leggazdagabb hazai gyűjteménye. A 27 hektáros kertben közel 13 000 növényfajt, illetve -fajtát mutatnak be. A kertet idegenvezetővel járta be Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szélharang készült a Kreatív klubban

Kreatív klubfoglalkozás a Hatvani Segítő Szolgálatban Időpont: 2024. június 25. Vezeti: Poórné Mike Éva kézműves A szélharang napjainkban leginkább dekorációs céllal van jelen a legtöbb ház körül. Egyszerűen szépek, és  kellemes hangot adnak ki, ha Olvass tovább...

10EzerLépés Program

Élő közvetítés a facebookon! Hosszú élet, jó életminőségben – prosztatarákkal

A MRL Betegakadémián elismert szakemberek beszélnek a sokakat érintő témáról november 16-án 11 órától, élő közvetítéssel! Csatlakozási lehetőség: MRL Betegakadémia: HOSSZÚ ÉLET, JÓ ÉLETMINŐSÉGBEN – PROSZTATARÁKKAL Az előadókhoz kérdéseket előzetesen az [email protected] címe lehet küldeni. A Olvass tovább...