„ Ne cigizz, inkább biciklizz” címmel családi hétvége programot szerveztünk, “A nemdohányzók védelméért, a dohányzás ellen” kampányhoz történő csatlakozással, színes műsorokkal, az egészségmegőrzés szellemében tartott előadásokkal Szekszárd felnőtt lakossága és a felnövekvő generáció részére.

A rendezvény társszervezője: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Rendezvényünk három fő részből állt:

  • Prometheus Park: civil, illetve hivatásos szervek bemutatkozása
    19 szervezet mutatkozott be. A Tűzoltó Zenekar előadása után Ács Rezső Polgármester köszöntőjével kezdődött a program. A For Fitt SE bemutatója után a Vakok és Gyengénlátók Tolna Megyei Egyesületének kutyás bemutatója következett, melynek köszönhetően a rendezvényre kilátogatók tanúi lehettek annak, hogy a vakok és gyengénlátók miként tudnak a vakvezető kutya segítségével közlekedni, illetve információt kaphattak arról, milyen módon lehetnek rosszul, vagy egyáltalán nem látó embertársaik segítségére. Ezt követően a Maroknyi Székely népdalkör előadása következett. Volt méz-, lekvár és zsíros kenyér kóstoló, elsősegélynyújtás gyakorlása, megkülönböztető jelzések bemutatása a hivatásos szervek részéről.  A vöröskereszt és az ÁNTSZ sátránál egészséggel összefüggő, valamint szűrésekkel kapcsolatos kérdéseket tehettek fel az érdeklődők.
  • A Babits Mihály Kulturális Központ Csatár termében Vígh Ferencné Rózsika Erős Árpád Örökös változás című versét adta elő, amit a Bartinás fiatalok néptáncbemutatója követett. A délutánba is belenyúló előadások során a hivatásos és civil szervezetek bemutatkozásával, valamint egészségmegőrzéssel kapcsolatos, színvonalas előadásokat hallgathattak az érdeklődők. Az előadáson megjelent és előadást tartott dr. Simon Tamás emeritus professzor és Tóth Icó, a Minden Anyuka Meggyógyul című könyv írója is.
  • Prometheus Park-Sió torkolat: Bringatúra (útvonal: oda-vissza 30 km)
    Rendőrségi felvezetéssel történt a „bringatúra”, a Sió-torkolatnál a Clark Ádám Flottilla meleg teával fogadta a kerékpárosokat.

https://www.youtube.com/watch?v=nlQOBClsB3I#action=share

tolnai-nep%c2%a6jsig-cikke

joska-ujagcikk

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Intenzív terápia, kutatás, zene – Orvos-beteg találkozó Miskolcon

A MRL Miskolci Alapszervezet következő orvos-beteg találkozó vendége dr. Nagy Géza PhD aneszteziológus főorvos, egyetemi docens volt (aki jelenleg a B.-A.-Z Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Semmelweis tagkórház orvos igazgatóhelyettese). Nagyon jó hangulatú, érdekes Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Motorral a mellrák ellen

Motoros felvonulást tartottunk a mellrák elleni hónap nyitórendezvényeként. Az ország különböző területeiről érkeztek motorosok, hogy rózsaszín pólóban végighajtsanak az Országos Onkológiai Intézettől a Hősök teréig. Az Országos Onkológiai Intézet Emlősebészeti centrumában Rozványi Balázs, a Magyar Olvass tovább...

Alapszervezetek

Az Élni és nem félni – Félsz a vihartól? roadshow Tiszafüredre ért!

A Tiszafüredi Alapszervezetnél is nagy sikert aratott a film- és könyvbemutató. Az eseményről TV felvétel készült, nézzék velünk! https://www.youtube.com/watch?v=4eNi5GikRMU