„Szervezett mammográfiás emlőszűrés és az emlőrák korszerű diagnosztikája” címmel szervezett kreditpontos háziorvosi továbbképzést Balatonfüreden 2017. április 3-án a PTE ÁOK Alapellátási Intézet, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Női Egészségmegőrző program MAZS Alapítvány és a Pro-Radiológia Alapítvány.

A továbbképzés célja a mammográfiás szűréseken való megjelenési arány javítása a háziorvosi háló bevonásával, mivel köztudott, hogy a családorvosok alapvető szerepet töltenek be a szűréssel kapcsolatos információk átadásában gyógyító munkájuk során. Az előadások betekintést engedtek a legkorszerűbb szakmai ismeretekbe, a legújabb radiológiai képalkotó és mintavételi technikákba, az onkosebészet eredményeire és a szűrési és onkológiai statisztikai adatokra, a civil szervezetek szerepére az emlőszűrésen való megjelenés és a betegtámogatás vonatkozásában.

A MAZS Alapítvány jóvoltából civil szervezetek önkéntesei is részt vehettek a programon, mely ingyenes volt.

Ezúttal szeretnénk köszönetünket kifejezni Jó Mariannának és asszisztensének Baródi Editnek, hogy részt vehettünk a rendezvényen, hiteles, naprakész információkat kaphattunk, melyeket civil munkánk során hasznosíthatunk.

Egyúttal gratulálunk a tökéletes szervezésért, az élvezetes, átfogó, magas színvonalú előadásokért, a kitűnő témaválasztásokért és a csodálatos környezetért.

Kreicsi Mária
Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet elnöke

.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves megyei alapszervezetek önkéntes segítőinek esetmegbeszélése

Időpont: 2015. november 10. Vezeti: Strommer Pálné Szilvia Téma: Az önkéntesek munkavégzése   A nap első felében a hatvani önkéntes segítők számoltak be az elmúlt fél év eseményeiről. Heti rendszerességgel járnak be az Albert Schweitzer Olvass tovább...

Alapszervezetek

Figyeljünk lábunk egészségére!

A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Vezető: Balogh Vica gyógypedikűrös és Molnárné Jekkel Erika Gyógyászati segédeszközök Időpont: 2021. szeptember 17. Balogh Vica gyógypedikűrös: Miért fontos pedikűröshöz fordulnunk panaszok nélkül is? Gyakran olyan elváltozások találhatóak a talpon, körmökön, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Eventus egészségnapon az Egri Alapszervezet

Az Eventus Középiskola egészségnapjára az Egri Alapszervezet is meghívást kapott, ahol az Európai Rákellenes Kódex üzenetét ismertette Farkasné Juhász Margit egészségfejlesztő, mentálhigiénikus. Az előadótól megtudhatták a résztvevők, hogy mit tehetnek saját magukért, rokonaikért a rák Olvass tovább...