A Hatvani  Alapszervezet 47  tagja  évről évre szebbnél szebb helyekre kirándul. Augusztus 13-án a Nyíregyházi Állatkertet látogattuk meg, ahol a sok látnivalónak köszönhetően szép élményeket gyűjtöttünk.

Az Állatpark 5 km-re a várostól fekszik, a sóstói üdülőövezetben, ebben a természetes, szinte háborítatlan környezetben kapott helyet egy tölgyerdő mélyén.

A 30 hektáros területen földrészek fogadják a látogatókat hogy aki ide belép, végigjárhassa a Földet, megfigyelhesse, miként élnek a világ különböző vidékein az állatok.

Egy nap kevés volt arra,hogy végigjárjuk az egészet, de így is felejthetetlen emlék marad mindannyiunk számára!

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Hatvan város polgármesterének, Horváth Richárd úrnak és a képviselő testület tagjainak, hogy lehetővé tették számunkra ezt a felejthetetlen napot!

Lazányi Jánosné elnök

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Kirándulás a Képesfához

A Siófoki Alapszervezet kirándulást szervezett az Ali réti képesfához, amely a Mária Andocsi zarándoklat pihenőhelye a Ságvár területéhez tartozó erdőben található! Képesfánál történt közös éneklés után megpihenve az Ali réti vadászházban finom uzsonna elfogyasztása után Olvass tovább...

Alapszervezetek

Keringésjavító és stresszoldó gyógytorna Salgótarjánban

2017.01.30-én Vitek Annamária gyógytornász vezetésével keringésjavító és stresszoldó gyógytornán vehettek részt a MRL Salgótarjáni Alapszervezet tagjai.  

Alapszervezetek

Szociális Munka Napja Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet meghívott vendégként két fővel részt vett a Szociális Munka Napja alkalmából rendezett FAÜLTETÉS elnevezésű rendezvényen. Szervezők: Szekszárd MJV Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma, RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat, TM Balassa J Kórház, Pszichiátriai Olvass tovább...