A Siófoki Alapszervezet 2016. szeptember 21-én a KIKK Kamara  termében „A daganatos betegek sugárterápiája” címmel előadást szervezett.

Az előadásra dr. Cselik Zsolt főorvos urat kértük fel, aki a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Regionális Onkológiai Centrum vezető-helyettese és Sugárterápiás Osztályának vezetője. Évekkel ezelőtt a Kaposvári Kórház onkológusaként heti egy napot a Siófoki Kórház Onkológiai részlegén kezelte a betegeket, akik most is nagy örömmel és szeretettel várták.

Főorvos úr részletesen, mindenki számára érthetően, ám mégis kellő szakmaiságot sem nélkülözve, képekkel, felvételekkel alátámasztva nagyszerűen mutatta be, milyen korszerű lehetőségei vannak az új osztályon a daganatos betegek műtét után történő sugárkezeléseinek. Képet kaptunk a mai kezelések módjairól, világszínvonalú technikáiról, s azt is bemutatta, hogyan jutott el a sugárterápia a tudomány fejlődésének eredményeként a mai állapotához. Nyugodtan mondhatjuk, hogy a betegek gyógyításához a feltételek ezen az osztályon teljes egészében biztosítottak.

Az előadás végén készséggel válaszolt kérdéseinkre, s nemcsak az onkológia területén felmerült problémákra adott megfelelő magyarázatot.

Egy nagyszerű előadást hallhattunk egy nagyszerű embertől, aki meghívott bennünket egy, a Sugárterápiás Osztályon történő látogatásra, amellyel természetesen élni fogunk. Annak is nagyon örülünk, hogy nem zárkózott el attól, hogy tagjaink onkológiai jellegű kérdéseikkel, problémáikkal a munkahelyén is felkeressék. Végtelenül hálásak vagyunk Neki ezért.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Együttműködés a Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltséggel

2017.március 9-én a Babits Mihály Kulturális Központ „Csatár terem”volt a helyszíne a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szekszárdi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2016.évet értékelő és a 2017.év feladatait meghatározó ünnepélyes állománygyűlésnek. Meghívottak voltak (a teljesség igénye nélkül): a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kürtőskalács parti Dombostanyán

2020-07-07 Az MRL Debreceni Alapszervezet tagjai a Hívás klub szervezésében, Feketéné Seres Emília dombostanyai Kézműves házában töltöttek el egy napot. Június 29-én 22-en gyülekeztünk a MÁV állomáson és vonattal tettük meg az utat. A vasútállomástól Olvass tovább...

Alapszervezetek

“Táplálkozás – daganat” Előadás Szekszárdon

  A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete tisztelettel meghívja Önt és minden kedves érdeklődőt a „TÁPLÁLKOZÁS- daganat” (Táplálkozási tényezők szerepe a daganat megelőzésében, kialakulásában)  című előadásra Előadó:  Asztalos Ágnes dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember (a Tolna Megyei Balassa János Olvass tovább...