A Stresszoldó Klub vendége 2016. április 25-én dr. Balaskó Annamária természetgyógyász orvos, foglalkozás-egészségügyi orvos, hagyományos kínai orvos volt.

Ismét érdekes témát, és főnként előadót találtunk a Stresszoldó Klub foglalkozására.

Vendégünk, dr. Balaskó Annamária maga is érintett volt a betegségben, sőt talán ez is oka volt, hogy újra tanulni kezdett. Most, hogy már kezében tartja az újabb diplomáját, lelkesen beszélt a hagyományos kínai orvoslásról. A majd egyórás előadás olyan gyorsan elrepült, észre sem vettük. Szó esett a közel négyezer éves kínai orvoslás történetéről, az alkalmazott diagnosztikai módszerekről, a testünkön futó meridiánokról. A szervóra bemutatásánál sokaknak leesett a tantusz, hogy miért is akkor ébredünk fel éjjel amikor, miért mindig abban az időben vagyunk fáradtak, és hogy miért kell nagyon odafigyelni a napindító reggelire. Próbáltuk megérteni az öt elem kapcsolatát, egymásra való hatását, ha nem is a mélységekig, de sok minden helyreállt itt is a fejekben.

Talán ezért is telt el a következő óra hasznos, sokakat érintő kérdésekkel, kötetlen beszélgetéssel .

Hálásan köszönjük vendégünk, dr. Balaskó Annamária tartalmas előadását, segítőkész közreműködését a felvetett kérdések megválaszolásában.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szentmise a daganatos betegek gyógyulásáért Egerben

Jöjjön el és imádkozzon velünk a daganatos betegekért! Időpont: 2017. február 1. szerda, 17 óra Helyszín: Szent Bernát templom, Eger, Széchenyi u. 15.

Alapszervezetek

Táplálkozási tanácsadás magas vérnyomásban szenvedőknek – 2.

Időpont:  2018. április 5. csütörtök 14 óra Előadó: Sándorné Buda Ildikó dietetikus, Hatvani Kórház Helyszín: Segítő Szolgálat Hatvan, Balassi B.u.16.  Nővérszálló 1. em. A magas vérnyomásban szenvedő betegek diétájának általános jellemzője az energia- és konyhasóban szegény Olvass tovább...

Alapszervezetek

Sorsunk Borsod! Kirándulás Sárospatak-Erdőbényére

MRL Miskolc – Örökmozgók Sorsunk Borsod II. Kirándulás Sárospatak-Erdőbényére (lépések száma: 12127 – 8,4 km gyaloglás)