A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete áprilisi klubrendezvényének felkért előadója dr. Kári Dániel, a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet sebésze volt, aki az egészségügyben alkalmazott vagy a jövőben esetlegesen alkalmazandó legújabb tudományos és technikai fejlesztésekről és eredményekről tartott vetítettképes előadást.

Az ámulatba ejtő képek, illusztrációk és filmbetétek kapcsán a nyolcvan fős hallgatóság szinte egy utópisztikus film közepette érezhette magát. Betekintést nyerhettünk többek között a robottechnikába, a molekuláris diagnosztikába, génsebészetbe, nanotechnológiába. Az újdonságok közül van olyan, ami már a mindennapi gyakorlat része, van, ami a megvalósulás útján jár és vannak, amelyek a jövőben realizálódnak vagy a feledés homályába merülnek.

Az előadás után Kári doktor a hallgatói kérdésekre válaszolt majd lehetőséget adott a személyes, egyéni konzultációra is.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Összefogás az emlőrák ellen szimpózium és séta Debrecenben

október 9-én, az első hideg napon gyülekeztek a résztvevők a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezete és Segítő Szolgálata által szervezett „Összefogás az emlőrák ellen szimpózium”-ra a Hajdú Vármegyei Megyei Kormányhivatal csodálatos Árpád termében. Kezdésre több Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nyári gyermekfelügyelet Debrecenben

Újból rendkívüli sikerünk volt a nyári napközis táborban a gyermekek körében. A foglalkozásaink a legnépszerűbbek voltak ismét. Változatos lehetőségeket – igazi kreatív kavalkádot nyújtottunk a gyerekeknek. A lelkes tagjainkat ez a népszerűség feltöltötte energiával, annak Olvass tovább...

Alapszervezetek

Újévi gyalogtúra és vidám együttlét

Január 9-én a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet bátor tagjai a csúszós, esős idő ellenére megtartották újévi gyalogtúrájukat a Zagyva folyó partján. Bemelegítésképp, mivel egy kicsit elkényelmesedtünk az ünnepek alatt, a Segítő Szolgálat helyiségében tornáztunk Olvass tovább...