Újból rendkívüli sikerünk volt a nyári napközis táborban a gyermekek körében.

A foglalkozásaink a legnépszerűbbek voltak ismét. Változatos lehetőségeket – igazi kreatív kavalkádot nyújtottunk a gyerekeknek. A lelkes tagjainkat ez a népszerűség feltöltötte energiával, annak ellenére is, hogy kicsit fárasztó volt a nagy melegben a szerteágazó tevékenységeket figyelemmel kísérni.

A felügyelő pedagógusok is nagyon örültek a tagoknak, ugyanis olyan programokkal foglaltuk le a gyerekeket, amelyeket imádtak, s így semmiféle fegyelmezési gond nem is adódott, amikor ott voltunk. Remek a tagjaink összetétele, szinte mindenki a legjobb formáját hozta, amit a gyerekek megéreztek: a szeretetet, az igazi rájuk figyelést!

Hamar elkezdtek gyöngyöt fűzni. Sok gyerek töltötte ki a teszteket, amit megbeszéltünk velük. Volt, aki mind a három tesztet kitöltötte. Több nagyon ügyes gyerek volt, akik kis ajándékot kaptak. Népszerű volt a pillangókészítés, azok díszítése. Kézlenyomatát is sok gyerek hagyta ott egy nagy lapon, annak jeléül, hogy jól érezték magukat.

Kozempel Zsuzsánna
MRL Debreceni Alapszervezet vezetőségi tag

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gyalogolj, sétálj velünk Debrecenben

2020-06-16 Tovább folytatódott a Gyalogolj, sétálj velünk program. Május 25-én második alkalommal kevesebben gyűltünk össze, mint 18-án, lehet, hogy az eső előrejelzés riasztotta el a többieket. A szokott úton haladva útközben beszélgettünk, kicseréltük tapasztalatainkat a Olvass tovább...