„A rák nem fáj”- Csősz Roland ajánlója

Mit várnál egy olyan könyvtől, amiben pont helyett csillag van, és még a szerző is hasonló: apró, (most épp) szőke ifjúság, tele energiával és életkedvvel, aki egyszer csak a kezedbe nyomja, hogy „tessék, én írtam”?

Hogy kiderítsd, elkezded olvasni és bár az első pillanatban még a földhöz vág témájával, hamar a mennyekbe repít. Aztán várod, hogy ez a csoda így marad, sőt te is egyre jobban érzed magad a bőrödben, pedig alig pár perce kezdtél neki az olvasásnak. Az oldalak fénysebesen fogynak, mert magával ragad az a papírból sugárzó energia, amit az interjúk alanyai tulajdonképpen betegségüknek köszönhetnek. S ahogy e sorokhoz eljutsz, azon kapod magad, hogy irigyled ezeket a nőket. Mert rátaláltak bátorságukra és megtették azt, amire vágytak. Ha nem félnél ennyire a ráktól, egy óriási ellentmondással a torkodban, de te is bevallanád: mindig is hasonló önismereti túrára vágytál.

Majd mélyvágás, és jön a ráismerés: egy daganat nem tesz boldoggá, és ami még furcsább, nem is fáj. Megannyi, alaktalan formájában mégis szenvedést hoz: a gondolat, hogy meghalhatsz, az érzés, amikor elmondod a szeretteidnek, majd a hosszú szenvedés a gyógymódoktól, a kemoterápiától és sugárkezeléstől. Nincs ember, aki ezt kívánná magának, és e nők mégis vállalták, mert az életük függött tőle. Az orvosi segítség pedig nem elég: új szociális kép kezd kirajzolódni, átalakítva az ember egész életét, amiben minden ismeretlen, és sok esetben mégis teljesen kiszolgáltatott neki. Ekkor jössz rá, hogy az interjúban felszólalók ebből a semmiből jutottak el odáig, amiért az előbb még irigyelted őket. Ahogy arra is, hogy a változás lehetősége benned is benned van…

Ahogy már megannyi, úgy ez a könyv is feszegethetné a „miért?” kérdését is, s bár az interjúk alapján valóban mindenki megtalálta a maga válaszát, a kezdetekben egy egész más gondolat foglalkoztatta: hogyan tovább? Bár csak nők szólalnak meg e röpke, de annál olvasmányosabb 180 oldalon, mégis úgy érzem, nemtől függetlenül tanít meg arra, mivel vesszük el magunktól a lehetőséget, hogy boldogok legyünk.

A Történetek a rákról alcím viszont azt hiszem, közel sem állja meg a helyét. Mégis felkiáltok: Végre! Egy lehetőség, hogy megértsük, mi mindent jelent az, hogy rák. Hogy ráébredjünk: a daganat csak egy töredéke az egésznek, s közel sem egyenlő a halállal. 8+2 nővel találkozunk és megismerjük nem csak élettörténetüket, de azt a változást is, ami elsodorta őket az Élet felé. A közös pont nem a rák, hanem hogy rátaláltak önmagukra. A betegség csak az út kövezete volt. Erről szól ez a könyv – nekem.  ( Földvári Barbara: Félsz a vihartól?)

felsz_a_vihartol_borito_web

Kategóriák: EgyébKönyvajánló

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Merjünk nők lenni! – Nőnapi séta az egészségért Sárszentágotán

2016. március 6-án a Szent Ágota zarándokhelytől indultunk sétára azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet az egészség megőrzése és a szűréseken való részvétel fontosságára. A kultúrházban kis vendéglátással fogadtuk a résztvevőket, ahol gondolatébresztésként a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Még a rák sem tudta kiütni, ő ellenben még ütőképes

2016. január 20-án Balzsay Károly ökölvívó világbajnok, gyógyult rákbeteg nagysikerű előadást tartott a Szekszárdi Alapszervezet meghívására.  “Túl van már számtalan műtéten: volt dolga az orvosoknak vele fül, kéz, vakbél, vagy éppen gerincsérv beavatkozás gyanánt. De Olvass tovább...

Az én történetem

Léber István túlélte a rákot, teljes életet él a gégeműtét után

Életmódváltásáról, fizikai, lelki megpróbáltatásairól és a közösséghez tartozás fontosságáról mesél a gégeműtött Léber István. Tóth Kata cikkét olvashatjátok Léber István a maga termesztette paprikával. Az alsóújlaki kertből való, ahol szőlőt is művel. 260 tő növekszik, Olvass tovább...