2015. október 21-én az Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet 3,5 milliárd forintból megújult teljes homlokzatának, a megépült új Központi Műtőblokknak, a Központi Sterilizálónak, egy szeptikus műtőnek, a fedett mentőbejárónak és a megújult Szülészeti Osztálynak átadási ünnepségén vehettem részt, képviselve a Magyar Rákellenes Ligát. A sikeresen megvalósított fejlesztéseket méltó ünnepség keretében adták át a betegellátásnak,a kórház dolgozóinak.


A megjelent vendégeket dr. Rétvári Bence államtitkár, Szabó Zsolt államtitkár, dr. Ónodi- Szűcs Zoltán államtitkár és dr. Stankovics Éva főigazgató köszöntötte.
Tisztelegve az intézmény névadója előtt, e jeles eseménnyel egybekötve rendezték meg az idei Albert Schweitzer napot és adták át az emlékplaketteket a kitüntetetteknek.
Az ünnepélyes szalagvágást követően végigjártuk az új létesítményt.

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Mozgással a hosszabb, könnyebb életért – a Hegyvidék Alapszervezet klubfoglalkozása

A Hegyvidék Alapszervezet szeretettel hívja klubnapjára az érdeklődőket. Téma: Mozgással a hosszabb és könnyebb életért Előadó: Seregély Beáta gyógytornász,  manuálterapeuta Időpont: 2018. április 19. 10 óra Helyszín: Országos Onkológiai Intézet Tükörterem Jelentkezés: Varga Betti, +36 Olvass tovább...

Alapszervezetek

Pillanatképek a Debreceni Alapszervezet és Segítőszolgálat életéből

A Hívás klub február 14-i hagyományos batyus farsangján az Evangélikus Templom Közösségi termében a Thaly Kálmán utcai óvoda Cicó csoportja adott elő nagyon vidám műsort, Gálné Judit óvónő vezetésével, melyet a résztvevők vastapssal jutalmaztak. Az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvan – STRESSZOLDÓ CSOPORTFOGLALKOZÁS – 2/1.

2020-09-16 A Hatvani Segítő Szolgálat beszámolója Időpont: szeptember 14. hétfő 14 óra Vezető: Kiss Anett pszichológus A Hatvani Segítő Szolgálat 2020. második félévének első Stresszoldó csoportfoglalkozását tartottuk meg ma. A hosszú karantén után most találkozunk először Olvass tovább...