Az Uránia moziban 2015. október 04-én a mellrák elleni küzdelem jegyében három szervezet: Az összefogás az egészségért a mellrák ellen, A RÁK ELLEN AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! társadalmi alapítvány és a Marcia Presky Egészségmegőrző Program szervezésében megrendezett figyelemfelhívó eseményen vehettek részt a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezetének tagjai.


A program az Anita Hungária rendhagyó divatbemutatójával kezdődött. A köszöntők után az idei év Nancy G. Brinker Nagyköveti ösztöndíj nyertesének bejelentése, majd a tavalyi nyertes Dr Sávolt Ákos előadása következett a 2014-es San Antóniói Szimpoziumról.
A Női Egészségmegőrző Program által szervezett orvos-szakértői kerekasztal beszélgetésekkel folytatódott a program. Először az endometriózis-petefészekrák-méhnyakrák témában, majd a terhességi emlőrák kérdéseiről, az onkoteam felépítéséről és szerepéről, végül a metasztatikus emlőrák-terápiákról hallhattunk és kérdezhettünk.
A konferencia zárása után a mozi előtt fergetege flashmob részesei lehettünk és a rózsaszínű lufikat felengedve küldtük jelképes figyelemfelkeltő üzenetünket nő társainknak.
Délután túlélők felemelő személyes történeteiket osztották meg az érdeklődőkkel, és a tapasztalataikról készült film bemutatójára is sor került. Az életfordító döntések jelentőségét és a hatékony terápiákkal megnyert többlet időt reménykeltő, felfelé pergő homokóra ünnepélyes elindítása szemléltette, az Uránia épülete pedig egy estére rózsaszín fénybe öltözött. A rendezvényen a mellrák elleni küzdelem sokféle formációja mutatta meg a rózsaszín „árnyalatait”: jelen volt a Mellrákinfó, a Mellrákfórum, a Pink Boleró, az Anita Hungária, a Magyar Rákellenes Liga és a betegekkel dolgozó önkéntesek több képviselője.
Köszönjük Jó Mariannának és a MAZS-nak a lehetőséget, hogy részesei lehettünk anyagi támogatásukkal ennek a csodálatos napnak és gratulálunk a szervezéshez.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

10 éves a Hajdúszoboszlói Alapszervezet

10 éves jubileumi rendezvényt tartottunk 2017. március 21-én, a Hajdószoboszlói Alapszervezet megalakulásának megünneplésére. A rendezvényre meghívtuk vezetőinket, támogatóinkat és tagjainkat. Az ünnepség helyszíne a Hajdúszoboszlói Hotel Délibáb szálloda Mirage terme volt, melyet a szálloda tulajdonosai ingyenesen Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Mikulás adományt és szeretetcsomagokat hozott a Szent Lázár Megyei Kórház Onkológiai Osztályára

Az advent a várakozás, készülődés időszaka.  Ebben az időszakban különösen nagy hangsúlyt kap a felebaráti szeretet, az egymásra figyelés, a gondoskodás.  A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei az előző három év gyakorlatának megfelelően az Olvass tovább...

Alapszervezetek

Könnyek helyett…szűrések – Egészségnap Gödöllőn

Időpont: október 5. szombat Helyszín: Gödöllő Főtér PROGRAMTERVEZET:  SZÍNPAD 10.30 Behívó tibeti GONGszó (Mátéh Krisztina) 10.35 „ÉLETMÓD”torna (Bihari Vanda vezetésével a gödöllői  Életmód Csontritkulásos Klub tagjaival) 10.45 Szenior örömtánc  Júliával 10.55 Megnyitó – Dr Gémesi Olvass tovább...