A MRL Siófoki Alapszervezete 2015. február 20-án tartotta a hagyományos évi Közgyűlését, melyen Csohánné dr. Kovács Anna elnök beszámolt a 2014-es év szakmai munkájáról,  a pénzügyi helyzetről. Ezután a résztvevő tagok megvitatták a 2015. év programtervezetet a költségvetési tervvel együtt.

 

A küldötteink 2 éves mandátuma lejárt, ezért taglétszámunknak megfelelően három új küldöttet is választottunk. Az új küldöttek: Aradics Antalné, Csohánné dr. Kovács Anna és Iregi Ferenc.

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

RSOE gyaloglás és beszámoló értekezlet Szekszárdon

RSOE (Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület)                               RSOE 2021. évi beszámoló értekezletén 71465.Várdomb, Körtefa vendégházban megtartott értekezletén a Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

 „(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” – vetélkedő Salgótarjánban

A MRL Salgótarjáni Alapszervezete 2016. március 05-én a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya közreműködésével a megye középiskolásai részére a Rák Világnapon kiadott szlogen jegyében meghirdetett vetélkedőt tartott. A megmérettetésen kilenc csapat indult. Az első feladat Olvass tovább...

Alapszervezetek

Segítségnyújtás szociális kérdésekben

  2017. március  23-án a Hatvani Alapszervezet következő klubnapján Gulyás Beáta, a Család és Gyermekjóléti Szolgálat igazgató helyettese  tartalmas tájékoztatóján vettünk részt, melyet ezúton is megköszönünk! TÉMÁK röviden: Rokkantnyugdíj — egészségkárosodással kapcsolatos teendők- táppénz ės Olvass tovább...