Lengyeltótiból, Csurgóról és Kaposvárról is jöttek a sétára

Beszámoló

Október 9-én ismét megszerveztük a rózsaszín szalagos felvonulást városunkban. Nagy örömünkre szolgált, hogy elfogadta meghívásunkat Lengyeltóti, Csurgó és Kaposvár is, mindhárom alapszervezet képviseltette magát. A város központi parkjában, a zenepavilonnál vártuk a résztvevőket. Mindenkinek feltűztük a rózsaszín szalagot és kiosztottuk a lufikat. Közben kellemes zene szólt, amit egy tangóharmonikás zenész szolgáltatott. Majd elnök asszonyunk köszöntötte a megjelenteket és elmondta, hogy honnan és hogy indult el ez a figyelemfelkeltő megmozdulás. Majd elindultunk és a régi, megszokott útvonalon bejártuk a várost. Kb. 100 fő vonult velünk.

A végcél a Művelődési Központ volt, ahol szinte egyszerre a levegőbe engedtük a 100 db lufit, jelezve, hogy vele együtt a betegséget is elengedtük.

A színházteremben egy rövid köszöntő után – amit polgármester úr tartott – rövid műsort adott a helyi irodalmi kör. Nagy taps volt a jutalom.

Majd dr. Pécsi Balázs onkológus főorvos tartott előadást. A téma most nem a betegség volt, hanem arra kértük meg, mondja el, mennyi kárt tehetünk a szervezetünkben a csodaszereknek kikiáltott termékekkel, nem beszélve arról, hogy rossz irányba befolyásolhatják az orvosaink által előirt kezeléseket. Hasznos kimutatásokkal, magyarázatokkal támasztotta alá az elmondottakat, reméljük sok embernek adott útmutatást.

Az előadás után ismét egy rövid műsorral kedveskedtünk a résztvevőknek, majd meghívtuk tagjainkat egy kötetlen beszélgetésre és vendégül láttuk őket.

Egy nagyon jól sikerült, jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunkénak. A Somogyi Hírlap is tudósított a rendezvényről.

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Beszámoló a Gyöngyösi Alapszervezet júliusi programjairól

Fürdőzés Jászárokszálláson – 2022. július 05.  Kivétel nélkül nagyon kedveljük a Jászárokszállási Termál- és Strandfürdőt, így a nyár folyamán többször is visszatérünk. Gyöngyöshöz mintegy 20 km távolságra van, könnyen megközelíthető autóval és busszal egyaránt, és Olvass tovább...

Egyéb

Öt éven túl – hogyan éljük túl az első öt évet

„Az orvosi kezelések elengedhetetlenek, de főleg a daganatos betegségnél nekünk is ki kell venni a részünket”

Alapszervezetek

Gyöngyösiek feltöltődése Bakonyszücsön

A Katolikus Lelki Rehabilitációs Otthonban Bakonyszücsön a MRL Gyöngyösi Alapszervezetéből huszonheten vettünk részt egy egyhetes pihenésen, március 13-20-ig. Nagy örömmel megyünk minden évben, hiszen sok ligatársunk már visszajáró vendég. Az otthon vezetője, Zsóka most is Olvass tovább...