„Az orvosi kezelések elengedhetetlenek, de főleg a daganatos betegségnél nekünk is ki kell venni a részünket”

“Amikor szembesülnöm kellett a betegségemmel, az ismerőseimet, barátaimat megkértem, hogy mutassanak be olyan általuk ismert személyeknek, akik túlélték az első öt évet, vagy még ennél is többet, sokkal többet. Szerencsére már voltak jó páran. Minden gyógyultat megkérdeztem, hogy ők mit tettek annak érdekében, hogy legyőzzék a rákot” – olvashatjuk az előszóban.

“Számomra lényegesek voltak ezek a gyógyult emberek, hisz referenciául szolgáltak, hitelesek voltak, teljes bizonysággal tudhattam a diagnózisukat, a kezelésüket és a gyógymódjukat. Kerek egészében osztották meg velem a diagnózistól a gyógyulásig terjedő időszakot.”

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Kemoterápiás kendők Dóritól

Emlékeznek még a Brjeska Dóráról írt cikkre? http://rakliga.hu/2016/szerintem-vannak-csodak-de-neked-is-tenned-kell-ertuk/ Dóri nemcsak blogot és könyvet ír, varr is. Még saját magának kezdte el a kemoterápiás kendőket varrni, most már szinte folyamatosan készülnek. Azért kezdett bele, mert szerette Olvass tovább...

Egyéb

Bemutatkozik a Hajdúszoboszlói Alapszervezet

Idén, 2013-ban ünnepli öt éves fennállását a Magyar Rákellenes Liga Hajdúszoboszlói Alapszervezete.Mottónk: A rák legyőzése nemcsak orvosi feladat, hanem mindannyiunk közös ügye!

Alapszervezetek

Országos szintű lesz a vastagbélszűrő program – a Tolnai Népújság cikkei

Dr. Tam Beatrix belgyógyász szakorvos gasztroenterológus szerint “a vastagbél daganatok kialakulása összetett, többlépcsős folyamat. Egyértelműnek tűnik a kialakulásában a vörös húsok fogyasztásával való kapcsolat, az ételeinkkel bejutó rákkeltő anyagok ok-okozati szerepe (füst, tartósítószerek), a rostszegény Olvass tovább...