Évzáró adventi jótékonysági rendezvény volt a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezeténél zenével, verssel és Fenyvesi Péter Pál lelkész úr adventi gondolataival.
A műsor a szervezet elnökének köszönő szavaival zárult:
„Szeretném hálámat kifejezni közösségünk nevében a mai koncert minden előadójának, a kórusnak, a zenészeknek, a verset szavaló dr. Szabó Irénkének és elsősorban Fenyvesi Péter Pál lelkész úrnak, akiben a felajánlás gondolata megszületett, városunk polgármesterének, aki rendezvényünk fővédnöke, és aki anyagilag is támogatta rendezvényünket és végül, de nem utolsósorban a jótékonykodóknak.
Az adakozás hit kérdése: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”(Példabeszédekből.11,25)
Az összegyűlt pénzből egyrészt teszteket szeretnénk vásárolni, hogy egészségnapunkon még több szűrővizsgálatot tudjunk végezni, és nem szeretnénk teszt hiányában senkinek nemet mondani, másrészt folytatjuk, a diákság körében felvilágosító-egészségnevelő munkánkat mivel a prevenciót nem lehet elég korán kezdeni, 1-1 vetélkedőt tervezünk az általános és középiskolások részére, ahol a legjobbakat jutalmazzuk.”
Végül a hallgatóság és a fellépők is agapén vettek részt. Illatos gyertyák fényében ünnepélyesen megterített asztalokon kínált házilag sütött sütemények, gyümölcsök fogyasztása mellett kellemes beszélgetésekkel fejeződött be az adventi est.