Évzáró adventi jótékonysági rendezvény volt a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezeténél zenével, verssel és Fenyvesi Péter Pál lelkész úr adventi gondolataival.

A Váczi Gyula Művészeti Iskola hangversenyterme zsúfolásig megtelt az Adventi jótékonysági Koncertre, amelynek kedvezményezettje a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete volt. Fellépett a Zeneiskola tanáraival bővített Salgótarjáni Advent Kamarazenekar Corelli: Karácsonyi Koncertjével, majd az Árvai Dániel vezette Éjféli Kiáltás Gospel Kórus varázsolta el a hallgatóságot. Az est ünnepélyességét emelte a Dr. Szabó Irén által előadott Wass Albert: Adventi verse és Fenyvesi Péter Pál lelkész úr adventi gondolatai.

A műsor a szervezet elnökének köszönő szavaival zárult:

„Szeretném hálámat kifejezni közösségünk nevében a mai koncert minden előadójának, a kórusnak, a zenészeknek, a verset szavaló dr. Szabó Irénkének és elsősorban Fenyvesi Péter Pál lelkész úrnak, akiben a felajánlás gondolata megszületett, városunk polgármesterének, aki rendezvényünk fővédnöke, és aki anyagilag is támogatta rendezvényünket és végül, de nem utolsósorban a jótékonykodóknak.
Az adakozás hit kérdése: „Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.”(Példabeszédekből.11,25)

Az összegyűlt pénzből egyrészt teszteket szeretnénk vásárolni, hogy egészségnapunkon még több szűrővizsgálatot tudjunk végezni, és nem szeretnénk teszt hiányában senkinek nemet mondani, másrészt folytatjuk, a diákság körében felvilágosító-egészségnevelő munkánkat mivel a prevenciót nem lehet elég korán kezdeni, 1-1 vetélkedőt tervezünk az általános és középiskolások részére, ahol a legjobbakat jutalmazzuk.”
Végül a hallgatóság és a fellépők is agapén vettek részt. Illatos gyertyák fényében ünnepélyesen megterített asztalokon kínált házilag sütött sütemények, gyümölcsök fogyasztása mellett kellemes beszélgetésekkel fejeződött be az adventi est.  

 

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Sejtszintű megújulás természetes anyagokkal

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2013. január 15-i évnyitó programjának felkért előadója Jászberényi Péter keleti mozgásterapeuta volt, aki „Sejtszintű megújulás természetes anyagokkal” címmel tartott előadást.

Debreceni Alapszervezet és Segítő Szolgálat

Tudj többet a rákról, tegyél többet ellene! – országos vetélkedő a Füstmentes Világnapon

A Debreceni Segítő Szolgálat iskolai vetélkedőt szervezett 6-7. osztályos csapatok részére a Tudj többet a rákról, tegyél többet ellene szlogen alapján. A pályázati felhívásra 17 csapat jelentkezett: Beszédes Bagázs – siófoki Beszédes József Általános Iskola Olvass tovább...

Egyéb

Köszönet a Pittsburgh Steelers magyarországi szurkolótáborának

  Köszönjük a Pittsburgh Steelers magyarországi szurkolóinak, hogy az októberi Pink Month kampányukkal támogatták a Magyar Rákellenes Liga mellrákellenes tevékenységét. Több, mint 25 városban volt az idén a Magyar Rákellenes Liga helyi szervezete által szervezett Olvass tovább...