Köszönjük a Pittsburgh Steelers magyarországi szurkolóinak, hogy az októberi Pink Month kampányukkal támogatták a Magyar Rákellenes Liga mellrákellenes tevékenységét. Több, mint 25 városban volt az idén a Magyar Rákellenes Liga helyi szervezete által szervezett rózsaszín séta, ami rendszerint úgy kezdődött, hogy a résztvevők előbb meghallgattak két-három előadást a mellrák elleni küzdelemről, a mellrák gyógyításáról, az egyéni és társadalmi felelősségről, majd együtt sétát tettek a városban. A séta célja a figyelemfelhívás, hogy minél többen menjenek el szűrővizsgálatra, mert az időben felfedezett mellrák nagy eséllyel meggyógyítható.

Az ezévi támogatást a jövő évi séták szervezésére (az előadások körülményeinek megteremtése, az előadók díjazása), tájékoztató anyag elkészítésére fordítjuk és két mellmulázst is beszerzünk az önvizsgálat tanításához az iskolai programunkhoz.

Kategóriák: Egyéb

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

ÚSZÓVERSENY EMLŐRÁKOS TÚLÉLŐKNEK

A Magyar Rákellenes Liga Hegyvidéki Alapszervezete másodízben rendezett úszóversenyt emlőrákos túlélőknek. A „Mozgás Szabadsága” elnevezésű 100 méteres mellúszó versenyre meglepően sok 45-és 80 év közötti asszony jelentkezett.

Egyéb

Határozatok, jegyzőkönyvek

Mellékletek: Elnökségi ülés 2015 05 07 Elnökségi ülés jegyzőkönyve 2015 05 07 Elnökségi ülés határozatai 2015 03 12 Elnökségi ülés jegyzőkönyve (letölthető pdf fájl) 2015 03 12 Elnökségi ülés határozatai (letölthető pdf fájl) 2015 01 Olvass tovább...