(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

A Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlása szerint a fenti szlogen jegyében tartotta Rákellenes Világnap rendezvényét a Magyar Rákellenes Liga.

Dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnöke megnyitója után, a rendezvény első részében prof. dr. Simon Tamás emeritus professzor és dr. Bittner Nóra onkológus főorvos arról beszélt, hogy mit tehet egy orvos a rák ellen, dr. Demeter Jolán és Virág Judit, az MRL Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat vezetője a civil szervezet szerepéről beszélt, Zilahi Istvánné önkéntes pedig a beteg szempontjait mondta el.

Az előadások után kerekasztal megbeszélés folyt Csordásné dr. Juhász Judit, az MRL általános elnökhelyettese vezetésével.

Dr. Lövey József onkológus főorvos az onkológiai minőségbiztosításról beszélt. A kapacitás szűkös, ezért az ellátást koncentrálják azért, hogy az infrastruktúra egy helyen elérhető legyen. Az Országos Onkológiai Intézet mellett négy regionális központban – Debrecen, Szeged, Pécs, Szombathely – valamint 30-40 megyei kórház onkológiai osztályán történik a daganatos betegek ellátása. Az a lényeg, hogy a betegeket ott lássák el, ahol kell és a gyógyítás rengeteg résztvevőjéhez akkor jusson el a beteg, amikor erre szüksége van. Ez csak akkor lehetséges, ha megvannak erre a megfelelő utak, többek között a protokollok.

Dr. Cornides Ágnes Pest megye és Budapest szűrési koordinátora szerint ott, ahol  a szervezett szűréseket következetesen végigviszik, bizonyítottan csökken a halálozás. A többi szűrést az egyén beszélje meg a háziorvosával. Szervezett szűrés a méhnyakszűrés, amelyre 25-65 éves kor között háromévente kapnak behívót a hölgyek, valamint a mellrákszűrés, amelyre 45-65 év között kétévente küldenek meghívót. Vastagbélszűrés jelenleg négy megyében folyik, 2017-től országosan is bevezetik. A hölgyek szűrési hajlandósága 60%-os a mellrákszűrésnél, 30%os a méhnyakrákszűrésnél. Ez társadalmi probléma. A részvételt hiedelmek is akadályozzák, ezeket továbbra is oszlani kell. A személyes kapcsolatok ideje jött el, mindenki felelős a saját környezetéért, a saját környezetében élő emberekért, azért, hogy elmenjenek a szűrésekre.

Dr. Bittner Nóra onkológus főorvos arról beszélt, hogy a szűrővizsgálatok általában nem kellemesek, de ebből tudhatunk meg bármilyen elváltozást. A WHO ajánlása szerint a szűréseknek lehetőleg olyanoknak kell lennie, amelyek nem fájnak és nem igényelnek a beteg testébe való behatolást. 2017-től várhatóan bevezetik a vastag- és végbélszűrést, amely olyan fajta székletvizsgálattal történik, amelyből már a polipokat is ki lehetne mutatni. A kommunikáció szerepe nagyon fontos, a háziorvosok és asszisztensek a saját területükön hívják be a betegeket és a behívás egy kis településen utcák szerint is történhet, így csoportosan el tudnak menni a szűrővizsgálatra.

Rozványi Balázs, az MRL gazdasági elnökhelyettese, érintett elmondta, hogy 35 éve heredaganatot diagnosztizáltak nála. 35 évvel ezelőtt más volt az orvos-beteg kapcsolat, más a kommunikáció. Az akkori eljárásnak megfelelően nem sok mindent közöltek vele, a műtéteket jól viselte, a kemoterápiás kezelésen jutott túl nehezen. Amikor a Ligába került, már gyógyult beteg volt. Úgy érzi, nagyon sokat kapott azoktól az emberektől, akikkel a Ligában találkozott, az itt eltöltött évek sokmindent helyreraktak benne betegségével kapcsolatosan.

Kreicsi Mária az MRL Salgótarján Alapszervezet elnöke, érintett, nagyon fontosnak tartja a prevenciót. Úgy gondolja, hogy eredményesebb, olcsóbb, fájdalommentesebb megelőzni a bajt. Fontosnak tartja a jó kapcsolatot a médiával, a kormányhivatallal, önkormányzattal. Külön hangsúlyt fektetnek az egészséges életmódra nevelésre, a szűrésekre való figyelemfelhívásra, a fiatalok képzésére, az önvizsgálat tanítására, mert egyre több fiatalt is érint ez a betegség. Mindenki felelős önmagáért, a fiatalok is és a 65 év fölöttiek is.

Gál Annamária, az MRL Debreceni Segítő Szolgálat vezetője a személyes kapcsolatok erejében hisz. Amikor átvette a Segítő Szolgálat vezetését, minden újra kellett építenie. Elmondhatja, hogy az ÁNTSZ-szel, háziorvosokkal, onkológiai intézettel, a médiával és még a parókakészítővel is jó kapcsolatot sikerült kialakítania és együttműködnie.

Virág Judit, az MRL Miskolci Alapszervezet és Segítő Szolgálat vezetője a lelki segítségnyújtás lehetőségeiről beszélt. Miskolcon a Simonton módszerrel segítik a betegeket, onkopszichológus foglalkozik velük. Az összejöveteleken gyógyult betegek is részt vesznek, nem hagyják őket magukra..

Zilahi Istvánné önkéntes, érintett szerint a jó orvos-beteg kapcsolat nagyon sokat segít a gyógyulásban. Neki nagyon jó tapasztalatai vannak az orvosával. Fontos az is, hogy egészségesen éljünk.

A kerekasztal megbeszélés után Balassa Gabriella, az Én és a rák alkotói pályázat megálmodója kihirdette a pályázat eredményét.  Gratulálunk a résztvevőknek és a nyerteseknek!

http://rakliga.hu/2016/en-es-a-rak-palyazat-eredmenyhirdetes/

 

Az eredményhirdetés után dr. Demeter Jolán egy emléklappal köszöntötte a Liga azon tagjait, akik már több, mint 20 éve túlélték a rákot.

DSCN0173

A rendezvény zárásaként dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnöke meghirdette “Az év onkológusa – az én orvosom 2016” pályázatot.

http://rakliga.hu/2016/az-ev-onkologusa-az-en-orvosom-palyazat/

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ne váljon áldozattá! – előadás Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezete a ” Kiemelt figyelemfelkeltő programok I.8 „ keretében előadást szervezett az Alapszervezet tagsága, meghívott vendégek és más érdeklődők számára Ne váljon áldozattá! címmel. Az előadásra felkért Bíró Pál rendőr alezredes Olvass tovább...

Alapszervezetek

„Szép mosolyunkért” tenni is kell! Beszéljünk a Fogápolásról!

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Időpont: 2022. augusztus 18. Előadó: Fazekes Andrea fogtechnikus 2022.08.18-ra meghívást kaptam a hatvani Rákellenes Liga vezetőjétől Lazányi Magditól, hogy „szép mosolyunkért” cím alatt tartsak egy kis interaktív beszélgetést. Szót ejtettünk a Olvass tovább...

Egyéb

Méltóság Mezeje

A Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány szeretettel várja Önt és kedves családját a Méltóság Mezeje című programra, 2013. március 23-án, 11 órakor, Pécsett, az Északi várfal belső sétányán.