Együtt tehetünk a rák ellen!

Legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás

Budapest, 2016. február 3. – „(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” – idén a Nemzetközi Rákellenes Unió (UICC) ajánlása alapján ezt a szlogent választotta a Magyar Rákellenes Liga jelmondatául a február 4-i Rákellenes Világnapra. Az ebből az alkalomból szervezett esemény egyik fő mondanivalója a megelőzés jelentősége mellett az volt, hogy legyen mindenki számára elérhető az innovatív és minőségi onkológiai ellátás, melynek köszönhetően soha nem látott túlélési eredmények érhetők már el egyes ráktípusok kezelésében.

A Nemzetközi Rákellenes Unió minden évben ajánlást ad arra, hogy mi legyen a Rákellenes Világnap témája. Idén ennek megfelelően a Magyar Rákellenes Liga által szervezett esemény az „(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen” szlogen köré épült. A rendezvény résztvevői is ennek jegyében ismertették, hogy milyen tennivalóik vannak az orvosoknak, a betegeknek, illetve az egész társadalomnak. A mai rendezvényen több előadást követően kerekasztal beszélgetést szerveztek, melynek keretében elismert szakemberek és a Magyar Rákellenes Liga elnökségének tagjai fejtették ki véleményüket a témában.

A résztvevők kiemelték a megelőzés fontosságát, amire az UICC is felhívta a figyelmet az erre az évre kiadott ajánlásaiban. Emellett rendkívül fontos, hogy a rák ne legyen tabutéma, és az egészségügyi szakma, valamint a civil szervezetek erőfeszítéseket tegyenek annak érdekében, hogy eloszlassák a betegséggel kapcsolatos mítoszokat, tévhiteket.

A Magyar Rákellenes Liga által szervezett esemény egyik fő mondanivalója az volt, hogy az új, innovatív terápiáknak köszönhetően soha nem látott túlélési eredményeket láthatunk egyes ráktípusok kezelésében, emellett pedig a betegek életminősége is tapasztalhatóan javul. Kulcsfontosságú tehát, hogy mindenki számára hozzáférhetővé váljon a minőségi onkológiai ellátás, emellett közös érdek, hogy a már sikeresen törzskönyvezett, hatékony gyógyszeres terápiák minél hamarabb elérhetőek legyenek a rászorulók részére. Ahogyan arra az idei Rákellenes Világnap szlogenje is utal, annak érdekében, hogy a hazai és nemzetközi szakemberek által megfogalmazott ajánlások és célkitűzések megvalósulhassanak, széles körű összefogásra van szükség a kormány, a civil társadalom és a magánszféra bevonásával.

„Amikor valaki szembesül azzal, hogy a szervezetében rák van, az első érzés leggyakrabban a tehetetlen, szorongató félelem. Az orvos elmondja a diagnózist, a tüneteket, gyakran az életkilátásokat is, azonban ezután jönnek a nagy kérdések. Hogyan tovább? Kihez fordulhatok? Ekkor jön el az olyan szervezetek ideje, mint a Liga, ahol megértően fogadják, baráti hangulatú beszélgetések során segítik feldolgozni a történteket, ahol valóban mindent meg lehet kérdezni” – hangsúlyozta dr. Demeter Jolán, a Magyar Rákellenes Liga elnöke.

Az eseményen átadták a tavaly meghirdetett „Én és a rák” kreatív pályázat elismeréseit is. A felhívásra a rákot már sikeresen legyőzők, illetve a betegséggel jelenleg is küzdők jelentkezhettek, akik prózai műveket, verseket, fotókat, rajzokat, festményeket, illetve egyéb kreatív alkotásokat nevezhettek. Közel 80 alkotás érkezett a pályázatra, a zsűri döntése értelmében öt kategóriában születtek eredmények:

Győztesek:

Próza:

  1. Angyalkönny – Pricsákné Szekrényesi Judit
  2. Luca/életfogytiglanra ítélve – Németh Károly
  3. Útközben/Gyújts éjszakánkba fényt – Novák Nóra

Mellrákfórum különdíj: Nekem még feladatom van ebben az életben – Ács Ibolya

Vers:

  1. Küzdeni kell – haikuk/Nem hívtalak – Mészáros Ildikó
  2. Szilvalekvár – Szarvas Zoltánné
  3. Minden úgy volt jó… – Slang Anikó

Festmény:

  1. Kemo/nő vagyok – Sárosdy Zsuzsanna
  2. Ragyogás – Igali Zsófia
  3. Anya él, élni fog – Herpainé Napkori Éva

Földvári Barbara különdíja: Újjászületés – Bartus Beatrix

Fotó

  1. Tövisek és virágok – Tallián Zsóka
  2. Főnővér – Királyné Bostyai Mária

Egyéb:

Szorongásból a remény felé – Kézenfogva klub Foltvarró csoportja

 

A UICC-ről:

A Nemzetközi Rákellenes Uniót (UICC) 1933-ban alapították. Jelenleg 155 országban több, mint 900 tagja van. A szervezet célkitűzése a megelőzés, a diagnosztika, a kezelés és a rehabilitáció összehangolása, a kutatás, a tudományos és orvosi ismeretek alkalmazásával.

A Magyar Rákellenes Ligáról:

Az 1990-ben létrejött szervezet feladata nagyon sokrétű, azonban kiemelkedik közülük a daganatos betegségek kialakulásának megelőzése, a korai felismerés, a szűrések fontosságára való figyelemfelhívás, valamint a daganatos betegek gyógyításának támogatása és a rehabilitáció. A Magyar Rákellenes Liga tagjai, önkéntesei mindenhol ott vannak, ahol megmutathatják, hogy a civilek hogyan vehetik kezükbe saját és a környezetükben élők életét-egészségét, mit tehetnek annak megőrzése érdekében. A feladatok megoldásához folyamatosan keresik az együttműködés lehetőségét más szervezetekkel. A Magyar Rákellenes Liga tagja a UICC-nek és az Európai Rákellenes Szervezetek Szövetségének (ECL).

További információ:

Winkler Violetta

Mobil: +36 20 531 8388

Email: [email protected]

Kapcsolódó bejegyzések

Egyéb

Mozdultunk – mozdulj Te is!

A rendszeres mozgás nemcsak fitté tesz, de az öregedési folyamatokat is lassítja

Egyéb

Szalai Márti írása (hastánc)

Szalai Mártának hívnak. Szakmámat tekintve egyetemi okleveles ápoló vagyok. Három fő érdeklődési köröm van, amelyek meghatározzák az életemet, ez az onkológiai betegellátás, ápolás; a pszichológia és a hastánc. Főállásban osztályvezető főnővérként dolgozom, emellett onkológiai szakápolástant Olvass tovább...

Előadás

Áldott karácsonyt kívánunk!

Kedves Olvasóink! Három művészi számmal kívánunk áldott ünnepeket. Jövőre találkozunk!