Borús, hűvös időben gyűltünk össze ligatagok a Hívás klub foglalkozására. (45 fő)

A nyári szünet után a foglalkozás előtt beszélgető csoportok alakultak ki. A regisztrációnál mindenki Budapestről kapott Béres cseppet vett át, amit örömmel fogadtak.

A klubvezető köszöntése, megnyitó szavai után most is Kocsis atya lélekemelő gondolataival folytatódott a klubfoglalkozás. Kapcsolódott hozzá már jól ismert előadónk: Dr. Horváth Judit Fanny adjunktusnő, „A kor csak egy évszám…” azaz mit tehetünk az orvos szerint a hétköznapokban az egészséges fiatalosság megőrzésért című előadásával. Korábban már tartott előadást és annyira megnyerte a tagok tetszését, hogy ismét rá esett a választásunk.

Előadásában szólt a mediterrán diétáról, kiegészítő fizioterápiáról, gyógytornáról, komplex onkológiai rehabitációról, amivel jól karban tarthatjuk magunkat. Előadása tudományosan alátámasztott volt, fűszerezve saját tapasztalataival, és sok hasznos, gyakorlati tanáccsal, amit diával is illusztrált. Nem csalódtunk, most is élvezettel figyeltük előadónkat.

Ezután a szokásos aktuális programok megbeszélése volt. (Limfóma Világnapi séta – szeptember 15., Motorral a mellrák ellen – szeptember 28, Összefogás az emlőrák ellen – október 14.).

Kértük jelezzék, milyen témákat szeretnének hallani a következő foglalkozásokon.

A Hívásklub következő foglalkozása: 2024. november 12. (kedd) 14:00

Kozempel Zsuzsánna
MRL Hívás klubvezető

 

 

 

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Beszámoló a Gyöngyösi Alapszervezet 2021. júniusi programjáról

Alapszervezetünk igen tartalmas, mozgalmas napokat tudhat magáénak az elmúlt hónapban. A pandémia miatt előadásokat nem tudtunk tervezni, de igyekeztünk minél tartalmasabbá tenni a nyár első hónapját. Mivel komolyan vesszük az Örökmozgó Programot, sokat kirándultunk és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Sorstárs Képtár – Meggyógyultam – Debrecenben

Sorstárs Képtár – Meggyógyultam szokatlan és egyben különleges VÁNDORKIÁLLÍTÁS DEBRECENBEN az Auchan Áruház előterében 2023. október 14. szombat  Remek előkészítése volt a kiállításnak. amit ezúton is nagyon köszönünk a Gödöllői Alapszervezetnek és a Liga Központjától Olvass tovább...

Alapszervezetek

Gyalogolj velünk!

A Debreceni Alapszervezet beszámolója Két hónap után június 1-jén 14 órakor gyülekeztek a Medgyessy sétány elején a gyalogolni vágyó ligatagok. (22 fő) Indulás előtt a következő időszak terveiről tájékoztatta Borosné Eszter a részvevőket. Kértük, hogy Olvass tovább...