A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete 2023. októberi  Stresszoldó Klubjának aktualitását a „Lelki egészség Világnapja” adta.

A felkért előadó, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház klinikai szakpszichológusa Mihók Viktória bevezető gondolataiban beszélt arról, hogy a Lelki Egészség Világszövetsége kezdeményezésére immár harminc éve minden október 10-én tartjuk a lelki egészség világnapját. Az idei jeles nap szlogenje: „Minden ember számára elsődleges fontosságúvá kell tenni a lelki egészséget és a jóllétet”.

Hangsúlyozta, hogy az egészség teljes fizikai, lelki, társadalmi, sőt spirituális jóllétet jelent, és nem pusztán a betegség vagy az egészségkárosodás hiányát jelenti.

Beszélt a lelki egészség zavarának a jeleiről, konkrét példákon mutatott rá a megoldási lehetőségekre. Sok hasznos praktikát, követendő viselkedésformát megosztott a hallgatósággal.

Ezután interaktívvá vált a program: a jelenlevők aktívan bekapcsolódtak, elmesélték átélt élményeiket, a veszteségek fájdalmas következményeit, és sok konkrét kérdést felvetettek a témával kapcsolatban és közösen próbáltak  helyes viselkedésformákat megfogalmazni.

A programon húszan vettek részt.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Gödöllői programajánló májusra

PROGRAMAJÁNLÓ    2022. május állandó ÖRÖKMOZGÓ programjaink(hétfő-kedd-szerda-csütörtök) május 2;9;16;23;30;. hétfő 10.00  Nagyi, tanulj velem játszani! Gödöllő Városi könyvtárban, játékmester :Bene Zsuzsanna https://www.facebook.com/events/1170933510411789/1170934733745000 május 3;10;17;24;3114.00 “Erzsébet” SÉTAKÖR minden kedden https://www.facebook.com/events/1045508379506411/1045508389506410 május 4;11;18;25; szerda 19.oo              AdniJóga élőben Olvass tovább...

Alapszervezetek

A leesett csapadék vizsgálata

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszerveze 2022. március 10-ére szervezte meg “A leesett csapadék vizsgálata” című előadását. A rendezvényünkre 25 fő látogatott el. A leesett csapadék és az időjárás statisztikai elemzését követően a víz visszatartására Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet tagjainak karanténban töltött napjai

Szinte napi szinten küldik a beszámolókat, ki mivel tölti az idejét a bezártság alatt. Két tagunk napi szinten kerékpározik, 20-25 kilométert tesznek meg. Többen sétálnak a Zagyva parton egyedül, 4-5 kilométereket tesznek meg. Nagyon elővigyázatosak, Olvass tovább...