A Miskolci Segítő Szolgálat beszámolója

A mai programunk  szervezésének  célközönsége  a középiskolások fiatalok voltak, a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola tanulói. A helyszínt a varázslatos Bükk hegység adta. Programunk rámutatott arra, hogy mennyire egyszerűen lehet sportolni a szabadban, élvezve azt, jó közösségben. A reggelt rövid túrával indítottuk (2,3 km/fő), majd a Királyasztalhoz érve  bemelegítő gyakorlatokkal folytattuk a napot és elkezdődött a csapatok közötti jó hangulatú sportverseny (7 csapat 134 fővel). Pihenésképpen a fiatalok egészség TOTÓ-t töltöttek ki. Kaló Mária egészségügyi szakember oktatóbabával jött a versenyre, aki  gyors és gyakorlatias oktatással képezte ki a fiatalokat az újraélesztésre. Minden csapat és csapattag jutalomban részesült. A program 13:00-kor ért véget. Lassan megindult a helyszín rendberakása és takarítása, utána indulás hazafelé Királyasztalról Bagolyvárra. (2,3 km/fő). Köszönetemet fejezem ki a programban résztvevő a fiataloknak és a szervezésben résztvevőknek, a Miskolci SZC Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum és Szakképző Iskola kísérő tanárainak, külön köszönöm Vécsi Edit tanárnőnek, a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya segítőinek, Kaló Máriának, volt iskolai védőnőnek. Köszönöm a támogatást: MMJV-nak, a Béres Alapítványnak és a Magyar Rákellenes Ligának.

Virág Judit
MRL Miskolci Segítő Szolgálat

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Szűrési nap Kerekharaszton

A Kerekharaszti Alapszervezet 2023. május 11-én szűrési napot szervezett az Községházán és a Közösségi házban. A méhnyakszűrést dr. Gulyás Zoltán  szülész-nőgyógyász onkológus végezte, aki a hölgyeknél a mell- illetve a bőr vizsgálatára is sort kerített.  A férfiak Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani online főzőverseny

https://hatvanihirlap.hu/10-csapat-19-fele-etel-elindullelta-az-online-fozoverseny/ A május elsejei online főzőversenyre a Hatvani Alapszervezet tagja, Márkus Tiborné és családja is benevezett és első helyezést értek el a főétel kategóriában. Gratulálunk!

Alapszervezetek

Melanóma és anyajegy szűrés a hatvani strandon

2020-08-31 A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete ingyenes melanóma és anyajegy szűrőnapot tartott a hatvani strand területén augusztus 29-én. Az időjárás kedvező volt, sokan látogattak ki a szép hatvani strandra, ahol dr. Dóka Andrea bőrgyógyász Olvass tovább...