A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója

Felejthetetlen hetet töltöttünk Bakonyszücsön a Katolikus Szeretetszolgálat Lelki Rehabilitációs Otthonban 2022. június 2 – június 9-ig. Bakonyszücs egy gyönyörű kis zsáktelepülés Veszprém megyében, amely a Magas-Bakony lábánál, a Bakonyalján fekszik, Bakonybéltől 7 kilométerre északra, Pápától 18 kilométerre nyugatra. https://www.facebook.com/betegek.daganatos.3

Az Otthon vezetője Forsthoffer Erzsébet csodálatos programokkal gondoskodott arról, hogy minél tartalmasabban teljen az ott töltött idő.

  • Az érkezés napján, csütörtökön elfoglaltuk a szállásunkat, majd megismerkedtünk szűkebb környezetünkkel.
  • Pénteken nagy sétát tettünk a festői szépségű Halastóhoz és felkerestük a fitnesparkot is, ahol ki-ki a maga módján feszegette határait.
  • Szombaton Bakonybélbe kirándultunk, ahonnan idegenvezetéses gumikerekű sétavonattal jártuk be a környék nevezetességeit, mint például a Borostyán-kút, Trófea és kőzetbemutató, a varázslatos hubertlaki Gyilkos-tó vagy, ahogy a helyiek hívják bakonyi Gyilkos-tó. Óriási élmény volt ez mindannyiunk számára, nem tudtunk betelni a látvánnyal, amely egyszerre volt vad, romantikus és sejtelmes.
  • Pünkösd lévén Vasárnap délelőtt ünnepi Szentmisén vettünk részt, délután pedig elbuszoztunk Pápára egy kis városnézésre, fagylaltozásra.
  • Hétfőn fakultatív programként a Pápai Termálfürdőt választottuk, ahol kellemesen felfrissültünk, majd késő délután a Plébánia udvarán egy nagyon kellemes kerti parti keretében bográcsoztunk. Közösen készítettük Báriné Erzsike tagtársunk vezetésével az aznapi vacsoránkat.
  • Kedden délelőtt az intézmény szociális munkatársával, Sebestyén Piroskával interaktív beszélgetést folytattunk „Okosabban kéne élni – egészséges életmód” címmel. Délután pedig csoportbontásban Pszichológiai tréningen (Hegyiné Mráz Erika szakpszichológus vezetésével) és Zeneterápiás foglalkozáson (Forsthoffer Judit vezetésével) vettünk részt felváltva. Vacsora után felköszöntöttük tagtársunkat, Tari Zoltánnét születésnapja alkalmából.
  • Hazautazásunk előtti napon, szerdán délelőtt szintén csoportbontásban zajlottak az események, „Mozgassuk meg tagjainkat” címmel remek tornaórát tartott nekünk Tamásné Kapitár Tünde gyógytornász valamint „Nagy utazás – tájak, városok, emberek” címmel interaktív foglalkozáson remekeltek a csapatok Sebestyén Piroska vezetésével. Délután kézműves foglalkozást tartott Lukács Katalin művésztanár, aki a festészet rejtelmeibe avatott be minket, mely által szebbnél szebb alkotások kerültek ki a kezünk alól. Mindeközben az egri Szent István televízió filmet forgatott az Otthonról és az itt zajló foglalkozásokról. Ugyanekkor zajlott az Otthon életének egy igen rangos eseménye: Dr. Tóth Tamás az MKPK (Magyar Katolikus Püspöki Konferencia) Titkára Hóvirágtortát készített a tavaly megjelent „Így főznek a magyar katolikusok. 52 hét – 52 recept” című szakácskönyvből, melyről a Magyar Kurir Katolikus Hírportál újságírói tudósítottak. https://www.magyarkurir.hu/hazai/toth-tamas-az-mkpk-titkara-hoviragtortat-keszitett-bakonyszucsi-lelki-rehabilitacios-otthonban?fbclid=IwAR16MbNJ3mj8wM4-dDvFKKNk83EMN5h_zYOgF8P2wey2mu7WZ4xVU3YLAPw
    Részünkre a legnagyobb meglepetés az volt, hogy Tamás Atya és az Otthon vezetése ezzel a tortával köszöntötték fel születésnapja alkalmából Tari Zoltánné Marikát, aki nagyon meghatódott. Az egész stáb és az otthon lakói közösen fogyasztották el az isteni finom édességet, mely remek befejezése volt az itttartózkodásunknak.

Másnap reggel testileg, lelkileg feltöltődve búcsúztunk az Otthon remek dolgozóitól, akiknek ezúton is köszönetet mondunk.

Még sokáig emlegetni fogjuk az ott töltött napokat, az együtt töltött beszélgetős estéket az udvar közepén álló filagóriában és meleg szívvel ajánljuk minden rászorulónak ezt a csodálatos otthont!

Tóth Lászlóné
a MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves Megyei alapszervezetek önkénteseinek esetmegbeszélése 2.

Időpont: 2019. október 2. Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat helysége Az esetmegbeszélést vezeti: Gulyás Viktória A Hatvani Segítő Szolgálatunknál a mai napon önkénteseink esetmegbeszélését tartottuk. A mai megbeszélést Gulyás Viktória vezette. Viki bemutatkozását követően mi is egy pár Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Gyöngyösi Alapszervezet tagjai az egri rózsaszín sétán

A Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete meghívására részt vettünk október 11-én, kedden a „Rózsaszín Október” keretein belül, az emlőrák elleni küzdelem céljából szervezett figyelemfelhívó rendezvényén, sétáján. A program rendkívül színes és magas színvonalú volt, különféle Olvass tovább...

Alapszervezetek

Ecsédi Alapszervezet – Januári programokról beszámoló

Klubnapot tartottunk 2020.01.03.-án, beszélgetést folytattunk az előző évi december havi programokról, az elmúlt ünnepekről. Újult erővel vágtunk bele tennivalóinkba ennek az évnek kezdetén. Megalakítottuk az Országos Gyalogló Idősek Klubját 15 fővel, klubunk neve „Menő Nagyik”. Olvass tovább...