A Borsodnádasdi Alapszervezet beszámolója

2020.szeptember 16-án folytatódott az egészségünkről szóló figyelem felhívó napok második része.

Az eseményt faültetéssel kezdtük. Meghívottunk – Németh Lajos meteorológus – és Kormos Krisztián polgármester közösen fát ültettek a Helytörténeti gyűjtemény épülete előtt.

Ezt követően a teremben az önkormányzat dolgozói rózsaszín pólókat osztottak a jelenlévőknek, az előírások szigorú betartása mellett.

Majd Németh Lajos meteorológus következett, aki már másodszor járt nálunk. Most felesége, Ági is elkísérte. Előadásának címe: Milyen hatással van az éghajlatváltozás az élővilágra, és az emberi egészségre? Ez a téma mindannyiunkat érintett és érdekelt. Szívesen hallgattuk volna tovább is, de őt Szőke Gábor plébános követte szintén érdekfeszítő beszámolójával. Nagyon szemléletesen, érthetően vezetett rá gondolataink és lelki gondjaink megértésére.

Előadások után az egészségügyesek szűrést végeztek. Lehetett menni szűrésre is, és közben vagy utána élvezni a vendéglátást.

Úgy érezzük, hogy sikeres 2 napot zártunk. Tagjaink már nagyon várták programjainkat a hosszú bezártság után.

Cseh Istvánné
a Dr. Kubinyi Pál Borsodnádasdi Alapszevezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségnap Egerben

Március 22-én, szombaton Eger város harmadik fertályának fertálymesterei által szervezett egészségnapon vett részt a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete Fűrné Mosoni Anita az Alapszervezet elnöke „Férfi egészség” témában tartott magas színvonalú előadást. Az Alapszervezet önkéntesei Olvass tovább...

Alapszervezetek

Őszi piknik Zsóriban

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Óriási örömmel tettünk eleget Bognárné Faragó Ágota tagtársunk invitálásának. Egy őszi beszélgetős, nyársalós napra hívta meg nagy szeretettel az alapszervezet tagságát nyaralójukba, Zsóriba október 5-én, szerdán. Zsóri Gyöngyöstől keletre, Miskolc felé, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Okostányér – dietetikus és egészségfejlesztő előadása

Az Egri Alapszervezet május 14-i rendezvényén két előadó előadását, tanácsait hallgathatták meg a jelenlevők és  kóstolhatták meg a szervezetre egészséges kenyereket, krémeket. Hasillóné Fülöp Edit dietetikus, beszélt legújabb felnőtteknek szóló táplálkozási ajánlásról,valamint a gyümölcsök, zöldségfélék, gabonafélék, Olvass tovább...