10Ezer lépés program – Prosztatarák: Mozgással a jobb életkilátásokért

A Janssen gyógyszergyár támogatásával a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. június 18-án az országos 10 Ezer Lépés Program keretében Hatvanban is próbálta meggyőzni a férfiakat, hogy a rendszeres mozgással még egy rákbetegség árnyékában is jelentősen javíthatják az életminőségüket és az életkilátásaikat.

Horváth Richárd Hatvan város polgármestere köszöntőjében kihangsúlyozta a mozgás fontosságát. Elmondta, hogy az egészségünk megóvása érdekében fontos, hogy mozogjunk és megfelelően táplálkozzunk. – “Életmódváltásomnak köszönhetően egészségesebbnek és kiegyensúlyozottnak érzem magam. Örömmel és büszkeséggel tölt el mikor feleségemmel és fiammal együtt futhatok. Mindenkit arra buzdítok, hogy figyeljen az egészségére és sportoljon egy kicsit” –

Beöthe Tamás urológus-onkológus főorvos úr – Minden, amit nem mertél megkérdezni…!- c. előadását követően minden felmerülő kérdésre válaszolt, azt követően Kapitány Zsuzsanna gyógytornász – fizioterapeuta tartott előadást, majd gyakorlati bevezetést a csoportos gyógytornába.

A Janssen gyógyszergyár képviselője, Dobi Etelka is arra buzdította a jelenlévő férfiakat, hogy menjenek el a szűrésekre!

Rendezvényünk záró programja a hatvani alapszervezet tagjainak Szenior örömtánc bemutatója volt!

62 érdeklődő vett rész a programon.

Lazányi Jánosné
elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Heves Megyei Alapszervezetek önkéntes segítőinek esetmegbeszélése

  „Mit ad nekem, mit jelent nekem az önkéntes munka?” 2016.szeptember 6-án, kedden 14 órakor kezdésként egy kedves önkéntes segítő levelét olvasta fel Strommer Szilvia. Ezt követően többen felszólaltak a jelen lévők közül és elmesélték, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Novatlon Józsán

Május 25-én 10 órától Nordic Wolking tájékozódási játék és ‘Botra fel!’ sétán 4 liga tagunk vett részt az alapszervezet nevezésében. Józsától Zelemérig és vissza tették meg az utat, közben ellenőrző pontokon játékban vettek részt. 10,7 Olvass tovább...

Alapszervezetek

Hatvani Fakanál klub – húsvéti utórezgések

Fakanál Klubfoglalkozás időpontja: 2019. április 23. Vezető: Sándorné Buda Ildikó A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálat Fakanál klubfoglalkozása még húsvéti hangulatban telt el. Halsalátát és tojássalátát készítettünk. Sándorné Buda Ildikó, a hatvani Albert Schweitzer Kórház Olvass tovább...