A MRL Salgótarjáni Alapszervezet Stresszoldó Klubjának 2017. 05. 29-én Gyulavári Kata kineziológus volt a vendége.
Szenvedélyes, pergős, kérdés-feleletekkel tarkított előadásában a mindennapokból vett példákkal mutatott rá, hogy sokszor önmagunk vagyunk gátja BOLDOGulásunknak.

Amikor már nem tudsz örülni semminek, amikor úgy érzed, hogy az életednek nem erről kellene szólnia, amikor érzed,  hogy túlságosan nehéz, vagy elviselhetetlenül fáj már, és úgy döntesz ELÉG, akkor segíthet a kineziológus.

Sok mindent megtanultunk hétfőn Katától: például azt, hogy miért nem kell mindenképp megfelelni a környezetünkben mindenkinek, mert a sok megfeleléssel épp a szabadságunk vész el. Elfogy az erőnk felesleges dolgok miatt és nem marad a lényegre, magunkra. Mert a jó értelemben vett önzés nagyon fontos, általa töltődünk fel, és általa tudunk magunkból többet adni. Legyen hát meg az én- időnk, csináljunk olyan dolgokat, amik örömet okoznak, ami lehet, hogy a környezetünknek butaság, felesleges, ám nekünk magunknak sokat jelent, feltölt energiával és könnyebben birkózunk meg az előttünk álló feladatokkal is.
Köszönjük Kata!
Ígérjük, hogy rendszeresen hírt adunk a „rosszaságainkról”!

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Higiéniáról általában

A Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezet Egészségért klubfoglalkozás sorozatának 2021. március 01-i témája a higiénia volt. Az előadó, Lukács Józsefné, diplomás ápoló vetítettképes előadásában beszélt az egészség WHO szerinti jelentéséről: a teljes testi-lelki és szociális Olvass tovább...

Alapszervezetek

Szomatodráma – önismereti program Hatvanban

Szomatodráma 1. Időpont: 2018. február 27. Vezeti: Gere Viktória Helyszín: Hatvani Segítő Szolgálat A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezete 2018-ban négy alkalommal tart önismereti, öngyógyító programot. Szomatodráma a neve.  A szomatodráma egyszerű, játékos, kreatív, érzelmekben gazdag, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nőnapi ünnepség Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet tagsága  szeretettel meghívja Nőnapi ünnepségére Időpont: 2018. március 13. kedd 14 óra Helyszín: Grassalkovich Művelődési Ház, Hatvan, Kossuth L.u. 24. A programra nem csak az alapszervezetünk tagjait várjuk szeretettel! Színes műsorral kedveskedünk vendégeinknek! Olvass tovább...