A MRL Salgótarjáni Alapszervezet Egészségklubjának áprilisi vendége dr. Darnói Tibor holisztikus orvos volt, aki nagyon fontosnak tartja gyógyító tevékenysége során az egészségmegőrzés és helyreállítás szempontjából a lelki-testi-szellemi harmónia megteremtését.

Megismerhettük a holisztikus gyógyítás lényegét, a test-lélek-szellem harmóniájának összefüggéseit, fontosságát.

Előadásából kiderült, hogy milyen az egészséges és egészségtelen stressz, képes-e a túlzott lelki terhelés önmagában is fizikai tüneteket kiváltani. Személyes példákon mutatott rá, hogy a lelki gyakorlatok segítik az embert, hogy tudatosan élje és szervezze mindennapjait, segíti a gyógyulás, az egészségmegőrzés útját.

A 85 fős hallgatóság nagy érdeklődéssel követte az előadást és számos kérdést intéztek az előadó felé, melyekre Darnói doktor készségesen válaszolt.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet önkéntesei a városi karácsonyi programon

Advent negyedik vasárnapján Salgótarján Fő terén a MRL helyi önkéntesei is aktív részvevői voltak a város „Lelkünk melege” elnevezésű   karácsonyváró programjának. A délután folyamán a város több civil szervezete karácsonyi finomságokkal kínálta és ajándékozta Olvass tovább...

Alapszervezetek

Kirándulás, rózsaszín sétákon részvétel

A Gyöngyösi Alapszervezet tagjai és újra Norbi túrán vettek részt. Útvonal: Szilvásvárad és környéke. Részt vettünk az ecsédi és egri mellrák ellenes rózsaszín rendezvényen.  Köszönjük a meghívást.

Alapszervezetek

Nyári programok Borsodnádasdon

Iskolai gyermeknap Május 18-ára ismét meghívott a Móra Ferenc Általános iskola igazgatója, amikor a Gyermeknapot tartották az iskolában sok-sok programmal. Mi zöldségeket és gyümölcsöket vittünk magunkkal, ahol először zöldségfelismerést tartottunk, majd a különféle egészséges alapanyagokból Olvass tovább...