A Siófoki Alapszervezet 2016. október 7-re szervezte hagyományos „Rózsaszín sétáját”, melynek mottója: „Összefogás az egészségünkért a mellrák ellen”.

Magyarországon  a sétát az Egészség Hídja Összefogás Egyesület 2002-ben rendezte meg első alkalommal Budapesten. Az Egyesületet Nancy Brinker akkori magyarországi USA nagykövet asszony hozta létre 5 civil szervezet támogatásával. Fővédnöke Schmittné Makray Katalin volt.

A Lánchídon a séta azóta is minden évben megismétlődik, a Liga alapszervezetei révén pedig az ország sok településén is.

Olyan neves közéleti személyiségek vállalták népszerűsítését, mint Dobó Kata, dr. Gyarmati Andrea, D. Tóth Kriszta, Csomor Csilla, Halász Judit, Jaksity Kata, Kudlik Júlia, Oroszlán Szonja, Sütő Enikő, Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor, Zséda, Pa-dö-dö.

A Siófoki Alapszervezet 2009-ben csatlakozott a felhíváshoz abból a célból, hogy a siófoki nőknek felhívja a figyelmét a mellrák-szűrő programok és az egészséges életmód fontosságának hangsúlyozására. Az időben felfedezett daganat ugyanis teljes mértékben gyógyítható lehet. Ennek viszont az első lépése a 45 év feletti korosztálynak a szűréseken való elmulaszthatatlan, rendszeres részvétele, míg az ennél fiatalabb korosztály számára az önvizsgálat elvégzése otthon, a menstruáció után 2-3 nappal, mivel abban az időben a mell szövetei lágyabbak, így a mellbimbókra gyakorolt enyhe nyomással könnyebben kitapinthatóak az esetlegesen meglévő csomók.

Minden korosztály veszélyeztetett lehet és a daganatok kialakulásának eddigi feltételezett okai is megváltoztak a szakmán belül. Míg korábban ugyanis elsősorban genetikai, örökletes tényezőknek tulajdonították, addig ma – bizonyítottság hiányában – ezt cáfolják. Ami  viszont biztos, hogy a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód, a helytelen táplálkozás, a hormonkezelések, a késői gyermekvállalás és a magas testtömeg index a fő okozók között szerepelnek.

Mi nem öncélúan sétálunk, hanem sétánkat évek óta tudatosan – korábban a Tojás ,  újabban pedig a Halfesztivál idejére szervezzük, mivel így az átlagosnál jóval több ember figyelhet fel erre a fontos  megmozdulásunkra.

Örömmel észleltük, hogy a séta útvonalán az emberek elismerően mosolyogva, a mottónkat elolvasva, egyetértően viszonyultak hozzánk. Utunk során finom libatepertő kóstolásban is részünk volt, ami igazán megható volt számunkra.

Reméljük, hogy Siófokon ezáltal is minden évben nő azoknak a hölgyeknek a száma, akik komolyan veszik mondanivalónkat és időben elmennek a szűrésekre a saját, a családjuk és a társadalom érdekében is. Mi ugyanis ezért sétálunk kitartóan évről-évre.

Csohánné dr. Kovács Anna, a MRL Siófoki Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Ami csak rajtad múlik, az megvalósítható! – Beszéljünk az Intim tornáról!

Időpont : 2017.  szeptember 7. csütörtök, 14 óra Előadó: Juhász Józsefné KIT- tréner A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet második félévi, őszköszöntő előadása az “Ami csak rajtad múlik”- című  előadás volt. Kellemes meglepetésemre sokan voltak kíváncsiak a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Egy tökéletes szakmai nap

„Szervezett mammográfiás emlőszűrés és az emlőrák korszerű diagnosztikája” címmel szervezett kreditpontos háziorvosi továbbképzést Balatonfüreden 2017. április 3-án a PTE ÁOK Alapellátási Intézet, a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete, a Női Egészségmegőrző program MAZS Alapítvány és Olvass tovább...

Alapszervezetek

Nemzeti Rákellenes Nap – Tartsd kezedben az irányítást, ha beteg vagy!

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Alapszervezetének küldöttei is részt vettek 2016. április 08-án a már évente, hagyományosan megrendezendő Magyar Nemzeti Rákellenes Napon. Az ünnepség mottója: Tartsd kezedben az irányítást, ha beteg vagy! A megjelenteket Dr. Olvass tovább...