Ezen a nyáron is több féle városi táborba hívtak bennünket. Mi nagy örömmel és lelkesedéssel tettünk eleget a felkéréseknek.

Nem csak gyerekekkel, hanem mindhárom korosztállyal találkozhattunk.

(Gyerekekkel, fiatalokkal, szülőkkel, nagyszülőkkel és pedagógusokkal.)

Remek lehetőséget kínáltak a foglalkozások az egészségről, az életmódról, a betegségről, a rehabilitációról a beteg gondozásról a család összefogásáról, az adományozásról és az idős emberek ápolásáról, a gondoskodásról. Remek hír, az a tapasztalatunk, hogy a dohányzást már alapvetően szinte ellenzi a gyerekek 80 százaléka, sőt kifejezetten tiltakoznak ellene.

Egy kedves  emlék , amire szeretettel gondolunk a programok kapcsán az volt, hogy több helyen is arra a kérdéskörre, hogy mi az, amit tehetsz a családban a beteg vagy idős családtagodért, az volt a válasz, hogy „meghallgatom, sokat beszélgetek vele és megszeretgetem”. 😊

A többféle tábori csoport közül mindnek meg volt az egyedi sajátossága és mi igyekeztünk ahhoz alkalmazni a foglalkozásokat.

A gyerekek (óvodás, általános és középiskolás) nem iskolai közegben vannak és így nekünk sokkal könnyebb és eredményesebb a kötetlen beszélgetés ezekről a témákról. A velük dolgozó pedagógusok és a szülők is könnyebben bekapcsolódnak a játékokba, a beszélgetésekbe.

Az önkéntes segítők is nagyon élvezik ezeket a munkákat, hiszen hálás közönséggel dolgozhatunk együtt, s kölcsönösen kapunk sok – sok tudást, információt és pozitív érzelmeket.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Fürdőzés és túra

A Gyöngyösi Alapszervezet beszámolója Tagságunk úgy döntött, hogy kétfelé veszi az irányt január 12-én, a szokásos szerdai napon. Vannak köztünk, akik nagyon szeretnek fürdőzni, ezért kiszemeltük Bükkszék fürdőt. A csodálatos Bükkszék a Mátra és a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rendhagyó mese a koronavírusról!

MESEMONDÓNK (meseírónk): OLÁH ANDRÁS Hogy’ kezdődnek a mesék? Egyszer volt, hol nem volt, az üveghegyeken túl, de az Óperenciás tengeren innen….. Na ez a mese így kezdődik: Itt és most!!!!! Van egy gonosz kis törpe, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Apák Napja

2016. március 19-én, Szent József napján szentmise keretében ünnepli a Katolikus Egyház az Apák Napját. A Székesfehérvári Egyházmegyében Spányi Antal megyés püspök kezdeményezésére immár hagyománnyá vált, hogy a plébánosok ezen a napon megáldják az egyházközségükhöz Olvass tovább...