A Magyar Rákellenes Liga, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szakemberei tartottak interaktív egészségnevelési, információátadási interaktív napot „Nem mindegy, hogy mi válik szokásunkká” címmel a SE Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményében. A délelőtt folyamán forgószínpad szerűen három témát érintettek:
- A Dohányzásmentes Világnap kapcsán a dohányzás veszélyeire, szövődményeire hívták fel a figyelmet, mely fő oki tényezőnek tekinthető a tüdőrák, a COPD, a perifériás érbetegségek, valamint számos daganat kialakulása szempontjából. Évente nyolcmillió ember hal meg a világon a dohányzás következtében. Szinte minden szervrendszert károsít, és a nem fertőző betegségek kialakulása és az ezekből következő halálozás legfontosabb kockázati tényezője.
- A másik fő téma az energiaitalok fogyasztásának veszélyei, mely nagyon népszerű a fiatalok körében, üdítőitalként fogyasztják, pedig magas koffein és cukortartalma miatt kifejezetten káros a fejlődő szervezetre és függőséget okozhat. Szó esett a drogok veszélyeiről is.
- A harmadik helyszínen „tabuk nélkül” beszélgettek a szakemberek a HPV-ről, a fertőzés kapcsán kialakuló betegségekről, a primer és szekunder prevenció lehetőségeiről.
Mindhárom témából tudástotó elvégzésével nyertek visszaigazolást a felvilágosítás eredményességéről.
A programon 46 tanuló vett részt.
0 hozzászólás