A Magyar Rákellenes Liga, a Nógrád Vármegyei Szent Lázár Kórház és a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztály szakemberei tartottak interaktív egészségnevelési, információátadási interaktív napot „Nem mindegy, hogy mi válik szokásunkká” címmel a SE Kanizsai Dorottya Többcélú Szakképző Intézményében. A délelőtt folyamán forgószínpad szerűen három témát érintettek:

  • A Dohányzásmentes Világnap kapcsán a dohányzás veszélyeire, szövődményeire hívták fel a figyelmet, mely fő oki tényezőnek tekinthető a tüdőrák, a COPD, a perifériás érbetegségek, valamint számos daganat kialakulása szempontjából. Évente nyolcmillió ember hal meg a világon a dohányzás következtében. Szinte minden szervrendszert károsít, és a nem fertőző betegségek kialakulása és az ezekből következő halálozás legfontosabb kockázati tényezője.
  • A másik fő téma az energiaitalok fogyasztásának veszélyei, mely nagyon népszerű a fiatalok körében, üdítőitalként fogyasztják, pedig magas koffein és cukortartalma miatt kifejezetten káros a fejlődő szervezetre és függőséget okozhat. Szó esett a drogok veszélyeiről is. 
  • A harmadik helyszínen „tabuk nélkül” beszélgettek a szakemberek a HPV-ről, a fertőzés kapcsán kialakuló betegségekről, a primer és szekunder prevenció lehetőségeiről.

Mindhárom témából tudástotó elvégzésével nyertek visszaigazolást a felvilágosítás eredményességéről.

A programon 46 tanuló vett részt.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Fakanál Klubfoglalkozás, tanácsadás Hatvanban

Időpont: 2023. március 6. Vezető: Sándorné Buda Ildikó dietetikus A Hatvani Segítő Szolgálatunk mai Fakanál klubfoglalkozásunkon ismét nagyon finom és tápláló desszertet készítettünk Ildikével! Sándorné Buda Ildikó dietetikus köszönjük a hasznos táplálkozási tanácsokat is! 14 Olvass tovább...

Alapszervezetek

World Cancer Walk – Gyöngyös

A Relay for Life-hoz csatlakozva a Rákellenes Világsétán a Gyöngyösi Alapszervezet is részt vett 2021 január 10-én. Sétáltunk mindenkiért, aki a rák ellen harcol Tóth Lászlóné az alapszervezet elnöke