A debreceni Hívás klub és a Liga tagjai április 15-én délután 14:00 órára gyűltek össze Aszalós Imre előadására.

Kocsis atya távolmaradása miatt én köszöntöttem a megjelenteket. Szóltam a közelgő ünnepről, a húsvétról.

Ezt követően megemlékeztünk Prof. dr. Kiss Attiláról, aki 1997-ben megalakította a Magyar Rákellenes Liga Debreceni Tagozatát, aminek vezetője lett, később is támogatta az alapszervezet munkáját. Egy perces néma felállással tisztelegtünk a közelmúltban bekövetkezett halála alkalmából.

Aszalós Imre ligatagunk tartotta az „Erőben, mozgásban, harmóniában: Kihívások és lehetőségek az időskori életminőség fejlesztésében” előadását, majd válaszolt a kérdésekre.  Egy kisfilmet is hozott magával arról a kirándulásról, amikor Ausztriában az Alpok egyik hegycsúcsát mászták meg feleségével, (aki szintén liga tagunk). Olyan volt, mintha mi is ott lettünk volna.

Az előadása és az élménybeszámolója lenyűgözte a résztvevőket!

Pappné Ráduly Irma április nevezetes napjairól szólt, közöttük a 33.  Budapesti Nemzeti Rákellenes napról, amelyen 14-en részt vehettünk.

Tófalvi Józsi húsvéthoz közeledve tojáscukorral, a hölgyek pedig frissen sült pogácsával kínálták meg a jelenlevőket.

Majd a két jelenlevő „fiú” ligatagunk locsoló verseket mondott, melyért Ágotától egy Kinder csoki figurát kaptak.

Néhány aktualitásról tájékoztattam a résztvevőket:

–  A Debreceni Nagytemplom Toronyfutás eredményéről: A Magyar Rákellenes Liga Debreceni Alapszervezetének csapata 3. helyezést és Bereczki Szilvia megosztott első helyezést ért el.

  –  2023. év után 2024-ben is országos első helyezést értünk el az „Örökmozgó”- versenyen, a 22 alapszervezet közül.

–  Aszalós Imre ligatagunk tájékoztatott, hogy Nordic  Walking  oktatást szervezhetünk  június végéig, melyhez oktatót és botot a Hajdú-Bihar Megyei Sportszövetség biztosít.

Áldott ünnepeket kívánva vidám hangulatban váltunk el.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Előadás

MRL Betegakadémia

Két előadást ajánlunk figyelmetekbe októberben:

Alapszervezetek

Rákellenes Világnap Miskolcon

2020-02-06 Rákellenes Világnapot tartott 2020. február 5-én a Miskolci Segítő Szolgálat. 60 fő vett részt az előadásokon, melyeknek a kórház orvosszállójának nagyterme adott otthont. A résztvevők a következő előadásokat hallgatták meg: Dr. Oross Endre osztályvezető Olvass tovább...