„Informatika az otthonunkban és gyógyulásunkért”

címmel tartott előadást Debrecenben File Sándor alapszervezeti tagunk.
A téma aktuális és népszerű, hiszen aki nem tud lépést tartani a változásokkal, az bizony
komoly hátrányba kerül.
A Hívás klub és az alapszervezeti tagok mellett még külső érdeklődőkkel is bővült a
hallgatóságunk.
Kocsis atya köszöntötte a jelenlevőket, és kiemelte a nők szerepét életünkben, majd
tagságunk férfi tagjaival együtt kis meglepetéssel és pogácsával kínálták meg a hölgyeket.
File Sándor előadása után több kérdés is elhangzott a témával kapcsolatban, majd
megegyeztünk egy újabb, a múlt évihez hasonló kiscsoportos informatikai képzési sorozat
megszervezésében.

Kozempel Zsuzsánna tartott tájékoztatót a 2025. március 25-én du. 14.00 órakor tartandó
küldöttválasztó közgyűlésről, ismertette az előzetes feladatokat.

A sikeres programot a Pappné Ráduly Irma által megszervezett március 15-ei emlékműsor zárta.
Ligatagjaink lelkesen és színvonalasan adták elő a kiválasztott idézeteket, verseket.
Kiválóan szerepeltek:
Nagy Éva, Kozempel Zsuzsánna, Tófalvi József és Szabó Zoltánné „ Ari mami”.
Nagyon köszönjük nekik a megható és színvonalas megemlékezést.


0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészségfesztivál a férfiak egészsége érdekében, nem csak férfiaknak! Hatvanban

2015. november 21-én, szombaton 9-13 óráig „Egészségfesztivál a férfiak egészségéért nem csak férfiaknak” címmel szervezett egészségmegőrző rendezvényt az Albert Schweitzer Kórház  Hatvanban. A helyszín az 5. számú Általános Iskola volt. A rendezvény apropóját a november 19-i Olvass tovább...

(A)mit tehetünk, (a)mit tehetek a rák ellen

Őszinte beszélgetés a daganatról Hatvanban

Időpont: 2016. augusztus 23. 14 óra Előadó: Dr. Basa Antal főorvos, Albert Schweitzer Kórház Helyszín: A Hatvani Segítő Szolgálat Irodája, Hatvan, Balassi B.u.16. “Minden fórumon el fogom mondani,hogy meghívást kaptam a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet Olvass tovább...

Alapszervezetek

Meghívó egészségnapra Salgótarjánba

A Nógrád megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya és a MRL Salgótarjáni Alapszervezete egészségnapot szervez, melyen szűrővizsgálatokra várják az érdeklődőket. Helyszín: 3100 Salgótarján, Rákóczi út 137-139. Igénybe vehető szűrővizsgálatok: Vérnyomásmérés EKG InBody testanalízis Vércukormérés Koleszterinmérés Szájüregi szűrés Olvass tovább...