Köszönjük a Liga vezetőségének a lehetőséget és a sok – sok türelmes segítséget, amely

egy nagyon sikeres akcióhoz vezetett itt Debrecenben. Remek lehetőség ez a gép, amely egy csepp vérből valóban figyelmezteti a lakosságot arra, hogy többet kell törődnie az egészségével.

Sajnos el is kellett küldenünk embereket, főként vidékieket más városokból, sőt az ország más szegletéből érkezőket is. A média is igyekezett támogatni ezt a kezdeményezést.

A ChatBot-nak is nagyon nagy sikere van azóta. Szeretnénk majd azzal kapcsolatosan kapni valamilyen statisztikát.

Házigazdáink a Debreceni Rendőr Sportegyesület és az Apafai lőtér nagyon sokat segített a kígyózó sorokban várakozó emberek ellátásában. Egyik önkéntesünk kérésére több száz db pogácsát, (10 kg) ajánlott fel a Debreceni Mesterlevél Szakképző Központ, ami nagyon jól esett a több órát is várakozóknak.

A Katasztrófavédelemnél  is  az egészségügyi szolgálat tagjai végezhettek a mi segítségünkkel szűrést, amely szintén több száz férfi figyelmét felhívta a rendszeres öngondoskodásra.

Azok, akik veszélyes helyzetekben bennünket mentenek, most kaptak tőlünk egy pici „gondoskodást”.

Lelkes egyetemi hallgató tagjaink, fiatal rezidensek segítettek még a szűrés gördülékenyebbé tételében. Nagyon hálásak vagyunk minden segítőnknek!

A tanulságokat levontuk, hiszen ettől lesz egyre eredményesebb a munkánk, a segítségünk.

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egriek a jászberényi emlőrák elleni rendezvényen

Az Egri Alapszervezet tagjai október 16-án Jászberényben jártak (18 fő) az Asztma Klub meghívására. Városnézés, Polgármesteri Hivatal, Jász Múzeum meglátogatása, majd délután az emlőrák figyelemfelhívó rendezvényen való részvétel volt a programunk, ahol Fürné Mosoni Anita Olvass tovább...

Alapszervezetek

Retró véradás Egerben

Október 29-én vasárnap, a Magyar Vöröskereszt Heves Vármegyei Szervezete változatos programmal várta az önkéntes véradókat és az érdeklődőket egész napos rendezvényén. Véradás, zenés , táncos műsorok, jóga bemutató, óránkénti tombola sorsolás, valamint egészség megőrzésre irányuló Olvass tovább...

Alapszervezetek

Mézeskalács város építés Gödöllőn

Kedves Tagjaink! Kedves Követőink!   Hagyományosan, immár negyedik alkalommal indítjuk útjára a gödöllői MÉZESKALÁCSVÁROS építésének jótékonysági eseményét! A Covid helyzethez igazítva, ONLINE üzemmódban várjuk a lelkes alkotóink jelentkezését, hogy alkotásaikkal ismét széppé varázsoljuk a Dózsa György Olvass tovább...