“MOTORRAL A MELLRÁK ELLEN” programhoz csatlakoztak a MEZŐBERÉNYI MOTOROSOK is. Köszönet a Motorosok Baráti Köre Mezőberény Egyesületnek, Szikora András elnöknek és a csapat tagjainak, akik többedik éve csatlakoztak a “Motorral a mellrák ellen” programhoz, felhíváshoz és ezen a napon, 2024. szeptember 28-án a motoros túrájukat, kilométereiket ennek ajánlották. A Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezet nevében köszönjük!

HÁZIORVOS ÉS BŐRGYÓGYÁSZ REZIDENS TARTOTT ELŐADÁST A MEGELŐZÉSRŐL

Mezőberényben, a Városháza dísztermében 2024. október 4-én két fiatal doktornő, Dr. Lobmayer Fanni és Dr. Gézárt Sára tartott előadást kiemelten a megelőzésről. Mindketten kötődnek Mezőberényhez, családjaik, rokonaik élnek itt és emlékek is erősítik ezt a kötődést.
A rendezvény az október elsejéhez, a mellrák elleni küzdelem nemzetközi napjához illetve hónaphoz kapcsolódva került megrendezésre a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete és Mezőberény Város Önkormányzata közös szervezésében. Ebben a hónapban események sora hívja fel a figyelmet a betegségre országszerte. Mezőberényben az alapszervezet megalakulásával egyetemben szerveznek előadásokat és sétát. A séta a rózsaszín szegfűkkel Dr. Bak Mihály szülész-nőgyógyász szobránál fejeződött be és fejezték ki a jelenlévők tiszteletüket a város egészségügyéért sokat tett orvos előtt.
Siklósi István polgármester a Doktornőket köszöntve hangsúlyozta, hogy öröm hallgatni két lelkes, egészségünkért tenni akaró fiatal szakembert majd a szobornál elmondta, hogy hogy mennyi mindent köszönhet a város Dr. Bak Mihálynak, aki egész életét az egészségügy szolgálatában élte le Mezőberényben és a mezőberényi emberekért.
A Mezőberényi Mazsorett Együttes közreműködésével, Paczuk Gabi két dallal, a jelenlévők a mécsesek és a rózsaszín szegfű elhelyezésével tisztelegtek az orvos, a szülész-nőgyógyász előtt.
Köszönet az előadóknak, minden résztvevőnek, hogy részt vettek a sétán, Makra Péternek-Orlai Háznak- a hangosításért, az Oroszlán Gyógyszertárnak a segítségért.
A KTVstúdió Mezőberény felvétele:

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Testi, lelki feltöltődés április 22-től 29-ig, a Bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthonban

Az Egri Alapszervezet 23 tagja csodálatos hetet töltött Bakonyszücsön, a Katolikus Szeretetszolgálat által üzemeltetett Lelki Rehabilitációs Otthonban. Ez az a hely, ahol a szépségé és a nyugalomé a főszerep. Az Otthon vezetőjének, Forsthoffer Erzsébetnek a jóvoltából Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Lengyeltótiban

Csodálatos,  napfényes őszi  időben rendeztük meg a Mellrák elleni sétánkat Lengyeltótiban. Rózsaszínű szalag  kitűzésével, transzparensekkel és rózsaszínű lufikkal hívtuk fel a figyelmet a betegség korai felismerésének fontosságára. Sétánkat közös beszélgetéssel, teadélutánnal  zártuk.