Időpont: 2024. október 11. péntek 14 óra

A kampány első napján, október 1-én ünnepeljük a Mellrák Elleni Küzdelem Világnapját, melynek alkalmából világszerte nők milliói hívják fel a figyelmet a betegségre.

Évente kb. 8 ezer rosszindulatú emlődaganatot diagnosztizálnak hazánkban, és a rosszindulatú emlődaganat következtében évente pedig több mint 2000 nőt veszítünk el.

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 15. alkalommal szervezte meg a figyelemfelhívó rendezvényét.

Smidné Vereb Júlia Képviselő Asszony köszöntőjét követően

  • Nagy Emese onkológus – Minden, amit eddig nem mertél megkérdezni
  • Juhász Judit háziorvos – Soha nem késő!
  • Lőrinc Melinda okleveles egészségügyi tanár – Daganatos betegségek megelőzésének lehetőségei, különös tekintettel a mellrákra

című előadásokat hallgathatták meg a jelenlévők.

A Figyelemfelhívó előadásokat követően rózsaszín léggömbökkel elsétáltunk Hatvan város főutcáján a Polgármesteri Hivatal elé.

A mellrák elleni küzdelem világnapján is arra biztatjuk az érintett lakosságot, hogy rendszeresen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon, hogy a minél több időt tölthessenek családjaik körében.

124 fő vett részt a rendezvényen.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Segítő Szolgálat vezetője és az Alapszervezet elnöke

Támogatók: Hatvan Város Önkormányzata, Hatvani Albert Schweitzer Kórház és Rendelőintézet, Hatvan Tv, Hatvani Hírlap, Zombori Kft.

 

                                                                                          

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Egészség percek 11.

Kreicsi Mária riportja Feketéné dr. Zeke Ildikóval, a Nógrád Vármegye Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályának vezetőjével és dr. Varga Zsuzsanna háziorvos, belgyógyász diabetológussal. A beszélgetés témája a diabetesz, a cukorbetegség.

Alapszervezetek

GyöngyPosta – Együtt a méhnyakrák ellen – a Salgótarjáni Alapszervezet szervezésében

    Hívjuk, várjuk kerekasztal beszélgetésre, közös gyöngyfűzésre és tornára. Helyszín: Salgótarján, SITI Erzsébet tér Időpont: 2017. január 25. 14 óra Főszervező: Mályvavirág Alapítvány  A rendezvény mindenki számára nyitott és ingyenes                             

Alapszervezetek

Amit (még) tehetünk! Mozogni csudajó!

2020-09-10 A Hatvani Segítő Szolgálat tornája. Kellő távolságtartás, mégis együttlét és mozgás!