Időpont: 2024. június 27.
Helyszín: Liszt Ferenc Művelődési Ház, Hatvan

Megalakulásának 15. születésnapját ünnepelte ma a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet tagsága!

Felejthetetlenül szép napot töltöttünk el együtt hatvaniak és Heves vármegyei alapszervezetek meghívott vendégei, valamint érkeztek vendégek Budapestről, Gödöllőről, Szolnokról, Salgótarjánból és Miskolcról is.

Szenior örömtánccal kezdődött az ünnepség. A bemutatóhoz a résztvevők is csatlakozhattak, akik elsajátíthatták a mozdulatokat.

Az eseményen köszöntőt mondott Horváth Richárd polgármester úr.

Úgy fogalmazott, hogy a szervezet rendíthetetlenül végzi segítő munkáját. Hangsúlyozta, hogy azok, akik átestek a betegségen másképp tekintenek a világra. – Onnantól minden egyes perc, amit a szeretteinkkel töltünk, rendkívül fontossá válik. Így a betegség legyőzése után a születésnapok is többet jelentenek. Ezért mindenkinek kívánok boldog születésnapot – fogalmazott a városvezető.

Az eseményen beszédet tartott továbbá Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, valamint Nagy Emese onkológus főorvos.

Lazányi Jánosné, a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat elnöke felidézte a kezdeteket, valamint az elmúlt másfél évtizedet.

– A Hatvani Alapszervezet tagjaival és a Segítő Szolgálat önkénteseivel a jövőben is azon dolgozunk majd, hogy felhívjuk a figyelmet a daganatos megbetegedésekre és megelőzésének lehetőségeire. A betegséggel küzdőknek pedig lelki támogatást mellett szakmai segítséget is nyújtunk szakemberek segítségével. Programjainkba igyekszünk  bevonni a fiatalabb generációt is, hogy kellő tájékoztatást kapjanak a betegségről.-

Az ünnepség végén születésnaphoz méltóan tortával ünnepeltek a tagok és a meghívott vendégek, majd Rozványi Balázs elnök úrral együtt köszönő oklevelet nyújtottunk át azoknak az önkénteseknek, akik évek óta segíttették munkánkat.

Lazányi Jánosné
a Hatvani Alapszervezet elnöke

 

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Táplálkozás-daganat – Előadás Szekszárdon

A Magyar Rákellenes Liga Szekszárdi Alapszervezet felkérésére előadást tartott Asztalos Ágnes dietetikus, okleveles táplálkozástudományi szakember, a Tolna Megyei Balassa János Kórház munkatársa az alapszervezet tagsága, meghívott vendégek és más érdeklődők számára. Színvonalas előadása után a Olvass tovább...

Alapszervezetek

A világ egy másként látó szemüvegen át avagy a piros pöttyös útja – kiállítás Gödöllőn

A Magyar Rákellenes Liga Gödöllői Alapszervezete kiállítást szervezett “A világ egy másként látó szemüvegen át avagy a piros pöttyös útja” címmel. Helyszín: Gödöllői Városi Könyvtár olvasó és konferenciaterme és „Mi újság V.An?” Irodalmi kávézó (2100 Olvass tovább...

Alapszervezetek

A mozgás egészségre gyakorolt hatása

A MRL Salgótarjáni Alapszervezet 2021.06.10-i Mozgásklub programját ismét az SBTC Sporttelep területén, a szabadban tartotta. A foglalkozást dr. Kajtor Erzsébet, okleveles meridián klubvezető irányította. A klubvezető először felsorolta a mozgás egészégre gyakorolt jótékony hatásait: a Olvass tovább...