A Hatvani Alapszervezet beszámolója

Időpont: 2024. május 15. 

Wendler Ferencnek különös álmai voltak, többször is megjelent előtte Szűz Mária. 1847-ben a Kő-hegyen dolgozott éppen, amikor egy vadrózsabokor leveleiben Szűz Mária arcképe tűnt fel. A budaörsi földműves később túlélt egy bányaomlást, és úgy vélte: az, hogy csodával határos módon megmenekült, Szűz Máriának köszönhető. Hálája jeléül ezért elhatározta, hogy a Kő-hegyen, az egykori vadrózsabokor helyén egy kápolnát épít, amely 1855-re el is készült. Itt élt élete végéig fiával együtt.

A II. világháborúban a kápolnát több találat is érte, majd a háborút követően köveit széthordták. A kápolnát 2003-ban a Budaörsi Német Nemzetiségi Önkormányzat kezdeményezésére a budaörsiek és a kitelepítettek leszármazottainak adományaiból építették újjá.

A budaörsi Ófalu fölé magasodó, 235 m magas Kő-hegyre legegyszerűbben Kőszikla utcából induló, hosszú lépcsősoron juthatunk fel.

Ide látogatott el a Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetnek természetkedvelő csoportja. Csodás napot töltöttünk ismét együtt!

Lazányi Jánosné
elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Tavaszi Sport és Egészségnapon Zagyvarónán

Szűrtünk és tornáztunk a Tavaszi Sport és Egészségnapon Zagyvarónán  A Tarján Tavasz rendezvénysorozat „Tavaszi Sport-és Egészségnap Zagyvarónán” című programján való részvételre 2019. 04.27-re a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete felkérést kapott. A regisztrált ötvenöt főnek Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet és Segítő Szolgálat 2019. júniusi programja

Cím: Hatvan, Balassi Bálint út.16. Nővérszálló 1. emelet Fogadóóra: Hétfőtől – péntekig 9-13 óráig “10 000 Ezer Lépés Program” a prosztatarák ellen: Időpont: 2019. június 18. kedd 14 óra Előadó: Dr. Beöthe Tamás urológus-onkológus, Kapitány Olvass tovább...

Alapszervezetek

Márciusi mozgásos programok Hatvanban

A Hatvani Alapszervezet beszámolója Tagjaink március hónapban is folytatták mozgásprogramjaikat.  Kis létszámban, 2-3 fő sétált egyszerre, szabályokat, a maszk és távolságbetartást betartva sétaköröket, nordic walking túrákat szerveztünk Hatvan – Zagyva parton és a Népkertben, valamint Olvass tovább...