A Hatvani Alapszervezet tagjai és meghívott vendégei március 10-én nagyon szép, bensőséges műsorral ünnepelték meg a Nőnapot a Grassalkovics Művelődési Házban.

Sánta Gyula, a hatvani Naplemente Nyugdíjasklub elnöke köszöntötte a férfiak nevében a megjelent hölgyeket. Horváth Richárd polgármester minden hölgynek virággal kedveskedett az ünnep alkalmából.

Férfi és női (beöltözve férfinek) tagtársaink szép nőnapot köszöntő verseket adtak elő, legnagyobb örömünkre.

Az ünnepségre a koronát az ANITA HUNGÁRIA divatbemutatója tette fel. Emlőműtött hölgyek szebbnél szebb fehérneműt és fürdőruhát mutattak be,vidám felvonulásukon bátran hirdetve, hogy igenis mi is szépek, nőiesek vagyunk!

A záróprogram egy közös tánc volt, hatvani, lőrinci, gyöngyösi, boldogi vendégeinkkel.

Ezúton is szeretnék köszönetet mondani dr. Tóth Lászlóné Lacza Zsuzsannának, az ANITA HUNGÁRIA Kft. igazgatójának, hogy elfogadták meghívásunkat és immár harmadik alkalommal eljöttek hozzánk, erőt adva sok – sok műtéten most átesett nőtársunknak.

110 meghívott vendég vett részt ünnepségünkön.

Lazányi Jánosné elnök

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Jótékonysági Est a Miskolci Nemzeti Színházban

Jöjjön el 2018. október 13-án a Miskolci Nemzeti Színház Jótékonysági Estjére! Belépőjegyével egy UHD endoszkópos torony beszerzését támogatja a Fül-Orr-Gégészeti és Fej-, Nyaksebészeti osztály számára. Fellépők: Az est rendezője: Radnai Erika Jancsó Dóra Seres Ildikó Olvass tovább...

Alapszervezetek

Karácsonyi ünnepség Siófokon

A Siófoki Alapszervezet 2016. december 20-án tartotta a Karácsonyi ünnepségét. Az elnöki köszöntő után Kolumbánné Katitól hallhattunk szép verset, majd Keszthelyi Györgyné Marika mondott nagyon megható ünnepi beszédet, melyben a bibliai hagyományokat a mai világ, Olvass tovább...

Alapszervezetek

Önsimeret – a Gégeműtött betegek klubjában Miskolcon

A februári Bozsó Éva vezette Gégeklub foglalkozásunkon az aktuális téma az Önismeret volt. A beszélgetéshez az alapot „ Portia Nelson: Önéletrajz öt rövid fejezetben” verse adta. Megállapításra került, hogy minden ember a saját sorsának kovácsa. A Olvass tovább...