A Nemzeti Rákellenes Nap kapcsán az OKFŐ szűrőbuszával a MRL Salgótarjáni Alapszervezet szakképzett önkéntesei és a Népegészségügyi Főosztály munkatársai Egészségnapokat tartottak a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal alkalmazottainak Salgótarjánban, Balassagyarmaton, és Pásztón.

A helyszíneken lehetőség volt nőgyógyászati, bőrgyógyászati szűrésre, testanalízisre, vérnyomás, vércukor, koleszterinszint mérésre, PSA tesztre, emlő-here önvizsgálat oktatásra, életmódbeli tanácsadásra.

Százhúsz éve, 1902-ben alakította meg az Országos Rák Bizottságot dr. Dollinger Gyula sebészprofesszor, egyetemi tanár, a hazai rákkutatás úttörője, az első rákregiszter elindítója. Születésnapját, április 10-ét a Magyar Rákellenes Liga kezdeményezésére nemzeti rákellenes nappá nyilvánították 1993-ban. Ezen a jeles napon a daganatos betegségekre, azok megelőzésére, korai felismerésére és az aktív közreműködés jelentőségére hívják fel országszerte a figyelmet.

A Központi Statisztikai Hivatal Nemzeti Rákregiszter adatai alapján készült jelentése szerint évről évre emelkedik a Magyarországon bejelentett új rosszindulatú daganatos megbetegedések száma. Az a tény, hogy arányaiban jóval több beteg gyógyul meg, a hazai onkológiai ellátórendszer hatékonyságának javulását tükrözi. Ebben szerepet játszanak a népegészségügyi és opcionális szűrések és a diagnosztikai eszközök fejlődése, melynek révén egyre gyakrabban valósulhat meg a rákos megbetegedések korai felismerése.

A szűrés életet menthet, hiszen a korán felismert daganatok esetén a sikeres kezelés, a gyógyulás esélye sokkal magasabb. Sajnos a szűrővizsgálatokon való megjelenés Magyarországon még messze van az ideálisan elvárhatótól. A rák elleni küzdelemben, a korai felismerésben a társadalom, a civil szervezetek és az egyének együttes, felelősségteljes cselekvésével érhető el komoly eredmény.

A három napon a regisztráltak száma összesen 275 fő volt.

 

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Bélapátfalván

2016.10.27-én tartotta a Bélapátfalvi Alapszervezet az Őszi figyelemfelhívó sétát. A sétán 60 fő vett részt.

Alapszervezetek

Táplálkozási tanácsok daganatos betegeknek Egerben

Új helyszínen, a Markhot Ferenc Oktatókórház Refektóriumában tartotta az újév első rendezvényét a Magyar Rákellenes Liga Egri Alapszervezete. Hasillóné Fülöp Edit dietetikus előadását nagy érdeklődés övezte, aki táplálkozási tanácsokat adott daganatos betegeknek és az érdeklődőknek. Olvass tovább...

Alapszervezetek

Vidám úszóverseny Hatvanban

A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Segítő Szolgálata az Európai Rákellenes Hét alkalmából Vidám Úszóversenyt szervezett a  Heves megyei Alapszervezetek tagjai részére 2017. május 27-én Hatvanban, a Markovits Kálmán uszodában. Az Úszóversenyt megnyitották: Horváth Richárd, Hatvan város Olvass tovább...