2024.012.29
Gyöngyfűzés
A méhnyakrák elleni szűrések fontosságára hívtuk fel a figyelmet a szimbólummá vált gyöngyfűzéssel január 29-én. A közösen fűzött gyöngyből balettot tanuló kislányok és a szüleik is kaptak, amit nagy örömmel fogadtak. Felhívtuk a figyelmet a szűrés fontosságára. Elmondták, hogy rendszeresen megjelennek a szűrésen. A többi elkészült karkötőt általános iskolás lányok fogják megkapni, amit 01.31.-én adunk át.
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Közgyűlés Mezőberényben

2016. március 8-án tartotta a Mezőberényi Alapszervezet éves közgyűlését a Berény Szállóban. Ez volt az az alkalom, amikor beszámoltunk a 2015. év történéseiről és a 2016. év terveiről. A közgyűlésen részt vett Kovács Edina, a Olvass tovább...

Alapszervezetek

Rózsaszín séta Siófokon

A Magyar Rákellenes Liga Siófoki Szervezete idén is, immár 9. alkalommal, megszervezte hagyományos Rózsaszín Sétáját. A mellrák megemlékezésének hónapjában, Október 06-án 15 órakor közel 90 nő gyűlt össze a KIKK előtt, hogy a mellrák rózsaszínű Olvass tovább...

Alapszervezetek

Miskolci programjaink áprilisban

A Magyar Rákellenes Liga Miskolci foglalkozásai, rendezvényei áprilisban Vers mindenkinek filmvetítéssel Vajda Éva és Koleszár András Időpont: 2017. április 3. (hétfő) 16.00 óra Helyszín: Miskolc, Kaffka Margit Könyvtár, Miskolc, Park u.8 Klubfoglalkozás Időpont: 2017. április Olvass tovább...