2023.01.08-án a Rákellenes Világ sétán vettünk részt 22 fő összesen: 7,2 km azaz, 158,4 km tettünk meg.
2023.01.15-én A Rákellenes Világnap alkalmából 13 fő gyöngyöt fűztünk, és a házi orvosnak átadtuk, hogy a rákos betegségben szenvedetteknek adja át.
2023.02.24-én Operettszínházban voltunk, Szépség és s Szörnyeteg című musicalt néztük meg.
2023.03.10-én Meghívást kaptunk Hatvanba a Nők napjára, és felkérést kaptunk a Zenészgyerekek táncra, mely nagy sikert aratott. Tagságunk eleget tett a felkérésnek.
2023.03.17-én Közgyűlést tartottunk, Szabóné H. Katalin lemondott a tisztségről, mert egyéb el foglaltsága miatt nem tudta vállalni a csoport vezetését, jelöltnek Kovácsné Zsuzsa vállalta MRL Ecsédi alapszervezet vezetését. Vezetőségi tagnak 1 főt választottunk, Kuik Lajosné Évikét, és 2 fő küldöttet.
2023.04.12-én Nemzeti Rákellenes nap a Mag.NET Közösségi Házban, előadók segítségével tartottak a Magyarország helyzete, valamint a szűrés eredményesség szempontjából színvonalas előadást.
2023.04.29-én délutáni séta 4 fő tagság vasárnapi sétát tett meg a napraforgó földön 6,9 km össz: 24,4 km tettünk meg ezen a napon.
2023.05.03-án Séta az egészségünkért, 7 fő 5,77 km, össz: 40,4 km tettünk meg.
2023.05.25-én Buszos kiránduláson Berekfürdőre mentünk, a gyógyvíz jó hatással volt szervezetünkre.46 fő volt jelen ezen a napon.
2023.06.29-én Zsóryban Mezőkövesdre mentünk. más civil szervezet is csatlakozott programunkhoz, mozgás ízületi és egyéb műtét utáni kezelést vettek igénybe, mely jó hatással bír. 45 fővel mentünk.
2023.07.27. Irány Nagykáta Gyógyfürdő, más civilszervezettel közösen, nyári nyaralási a gyógyvizek látogatása 45 fő jelent meg.
2023.08.05. Ecsédi Művelődési házban és a füvesterületen, Sportnap, Heves vármegyei alapszervezeteket is meghívtuk, Szűrőbuszt is sikerült az EFI és az Ecsédi Önkormányzat segítségével megszervezni. A szűrőbuszon Nőgyógyászati és Belgyógyászati, cukorszint és vérnyomás mérés történt. Hallásvizsgálatra is volt lehetőség. Az étkezés mangalicazsír és teljeskiőrlésű lisztből készült kenyér, de sertészsír is elérhető volt, édességnek pedig különböző ízesítésű házi lekvár cukorral és cukornélküli változatban volt (baracklekvár), almalekvár, szilvalekvár, meggylekvár, szamócalekvár stb.)Az alapszervezetek csoportokba alakultak és különböző tornagyakorlatokat és játékos vetélkedőben, mutatták meg tudásukat. A rendezvényen Rozványi Balázs MRL elök Úr Lusztig Ildikó MRL munkatársa kisfiával is eljöttek, és ezen a rendezvényen 105 ft volt jelen. A rendezvény végén Maksáné Nagy Katalin közös táncra perdítette ,a csoportokat, Ildikó, elnök úr és polgármester úr is részt vett a közös táncon a hangulat fergetegesre sikerült.
2023.08.09. séta a faluban címmel 9 fő-vel sétára indultunk, a daganatos betegség ellen.
2023.12.03. Varga József atya misét mond, a daganatos betegekért és a az elhunytakért.
2023.09.06.-án a Limfóma Világnapja alkalmából, a tagság úgy döntött, kerékpározás helyett felajánlja, Mátrába mentünk „TISZTA LEVEGŐ és GYALOGLÁS az ERDŐBEN” címmel. 8 fő vett részt nagyon szép időnk volt és a hangulat kitűnő volt. összesen: 48,9 km tettünk meg.
2023.09.09. Meghívást kaptunk Hatvanba az Úszóversenyre: Ecsédről 2 fő versenyzőt vittünk Bódi Jolika és Maksáné B. Erzsike személyében. A versenyen Jolika 3. helyezést, Erzsike 2. helyezést ért el, büszkék vagyunk, hogy még dobogós helyet is elértünk. Kovácsné Zsuzsa és Kuik Évike segédkeztünk Lazányiné Magdinál.
2023.09.15. Limfóma Világnapja alkalmából kerékpározni mentem, 1 fő személyembe.
2023.09.30-án Rendezvényünk a „MOTOROS CSILLAGTÚRA” címmel, 8 fő motorost indítottunk Ecsédről „Motorral a Mellrák Ellen” Budapestre. Büszkék vagyunk motorosainkra, mert programunkat támogatják a jövőben is.
2023.10.13. „Rózsaszín október” Tagjaink 5 fő a Hatvani rendezvényen is részt vett. 4 fő pedig Gyöngyösön vett részt a rendezvényen. Tehát egy napon két helyen is részt vettünk.
2023.10.18. Hatvani séta, meghívást kaptunk az EFI irodából, hogy társuljunk egy sétára Hatvanba, mi pedig éltünk a lehetőséggel, 9 fővel vettünk részt, 50,9 km gyalogoltunk.
2023.10.19. Rózsaszín október Rózsaszentmártonban, 4 fő vel vettünk részt, a sétánk a rózsa kerthez vezetett, itt 2 rózsatövet ültettek.
2023.10.23-án 1956 –os forradalom Koszorúzás 15 fő részvételével.
2023.11.04-én „RÓZSASZÍN OKTÓBER” Ecséden. Maksa Mátyás polgármester nyitotta meg a rendezvényt. A MRL részéről Hatvanból Lazányi Jánosné képviselte. Hatvani, Gyöngyösi, Rózsaszentmártoni MRL alapszervezetek tagjai is részt vettek létszámunk 77 fő volt. Lőrinc Andrea diplomás ápolónő, egészségügyi tanár, és teológus. A „Daganatos betegségek megelőzésének lehetőségei” témáról beszélt: fellépők: Zeke Sándorné vers, Dávid Ildikó vers, és Strausz Mária nagyon szépen énekelt, ez után Maksáné Nagy Katalin vezetésével a Kacus néptánccsoport lépett fel. A műsor végén mindenki a sétára készült a művelődési háztól a polgármesteri hivatalhoz. Ez után a fiatal táncosok vezetésével a rózsaszínlufi szabadon engedése a magasba, megköszönve vendégeink részvétét, Ecséd látogatását.
2023.12. 03-án 11 órakor mise a daganatos és daganatban elhunyt betegekért.
2023.12.07. Önkéntesek Világnapja alkalmából, némi jutalommal köszöntem meg az egész éves önzetlen segítséget.
2023.12.07.-én A Liga Karácsony tartottuk, sütivel, gyümölcslével, tagjainkat némi kis ajándékkal kedveskedtünk, melyet ezen a napon adtuk át. Karácsonyi hangulatban énekeltünk
2018.04.26. alakult MRL Ecsédi alapszervezet, mely ebben az évben 5 éves, képeket nézegettünk, alakulástól és a programokat szervezéséről!
Így telt el a 2023 év az Ecsédi Magyar Rákellenes Ligában.
Az „ÖRÖKMOZGÓ” összesítőben : 2 632,3 km tettünk meg!
Kovács Gáborné
MRL Ecsédi Alapszervezet elnöke