Megtartottuk az év utolsó taggyűlését december 11-én, amely ünnepélyesre és igen hangulatosra sikeredett. A rendezvény sikeréhez a meghívott vendégeink is hozzájárultak. Köszönjük nekik.
Az Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanulói előadásukkal emelték az ünnep hangulatát. Köszönjük nekik és az őket betanító tanároknak. Az összejövtelünkön megjelent Rozványi Balázs, a MRL elnöke, Nagy Attila, a Gyöngyösi kézilabda szakosztály elnöke, dr. Végh Attila, Besze Andrea, Ferenczi Tamás, Percze László a Gyöngyösi Polgármesteri hivatal képviselői, akik nagyban hozzájárultak az összejövetelünk sikeréhez.
Rozványi Balázs és Tóth Lászlóné a Gyöngyösi Alapszervezet elnöke átadta a megérdemelt jutalmakat az önkéntes segítőknek. Az iskolások előadása után zenével és tánccal ünnepeltünk.
Köszönjük mindenkinek az egész évi munkáját! Kellemes Áldott Békés Karácsonyt Kívánunk!
Tóth Lászlóné
MRL Gyöngyösi Alapszervezet elnöke

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Nyíltan a betegségekről – előadássorozat Mezőberényben

“Nyíltan a betegségekről” címmel Dr. Ros-Gal Paul Ovidiu családorvos, onkológus szakorvos, sugarterapeuta tartott előadást a Magyar Rákellenes Liga Mezőberényi Alapszervezete szervezésében. A korábban a gyulai onkológián dolgozott szakember a betegségek kialakulásáról, a daganatos betegségekről adott Olvass tovább...

Alapszervezetek

„GYÖNGYÖM” Salgótarjánban

A tizenkettedik alkalommal megrendezésre került Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét és a Mályvavirág Alapítvány GYÖNGYÖM országos programjaihoz csatlakozva a Magyar Rákellenes Liga Salgótarjáni Alapszervezete a Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztályával együttműködve 2018. február 20-án szervezett figyelemfelkeltő rendezvényt, melynek Olvass tovább...

Alapszervezetek

A Hatvani Alapszervezet Rákellenes Világnapi sétája

Ez az év a Nemzetközi Rákellenes Únió (UICC) hároméves „Ez vagyok, és ezt teszem” (I am and I will) kampányának utolsó éve. A Magyar Rákellenes Liga Hatvani Alapszervezetének tagjai közös sétán vettek részt értünk, értetek, Olvass tovább...