Szeptember 15-e a Limfóma Világnapja. Idén is megrendeztük a hagyományos biciklis felvonulást, hogy felhívjuk a figyelmet a betegség korai felismerésére, valamint kifejezzük együttérzésésünket az érintetteknek és hozzátartozóiknak. 

A kerékpárosok hagyományosan a két limfóma-centrum közötti utat tették meg (DPC Szent László Kórház – Országos Onkológiai Intézet).

Köszönjük a BKK-nak, hogy idén is biztosította a menethez a MOL Bubi kerékpárokat és a kerékpárokkal foglalkozó munkatársakat.

A Szent László Kórházból Rozványi Balázs és dr. Csacsovszky Ottó indította útnak a bicajosokat.

Rozványi Balázs elmondta az összegyűlteknek, hogy fontos felhívni a figyelmet erre a rejtőzködő betegségre, mert a tünetei más, hétköznapi betegségre utalnak, ezért nem tartjuk fontosnak, hogy orvoshoz forduljunk vele. Huzamosabb fennállásuk esetén feltétlenül vizsgáltassuk meg magunkat, mert a korai felismerés és időben elkezdett kezelés gyógyulást eredményez. Nagyon megérintő, hogy sokan vannak köztünk idén, akik maguk is meggyógyultak, vagy akiknek hozzátartozója szenvedett ebben a betegségben.

Dr. Csacsovszky Ottó főorvos úr megerősítette, hogy nagy hangsúlyt kell fektetni arra, hogy az emberek megismerjék a limfómát és tudják, hogy milyen tünetekkel és kihez forduljanak:

“Jó lelkülettel jöttem ide, mert most az ambulancián vagyok és éppen négy gyógyult limfómás beteg volt nálam kontrollon, különböző korosztályból és nagyon jó volt ezt látni, hogy olyan daganatos betegségről beszélünk, aminek van terápiás lehetősége és nagyon jó gyógyhajlama is van. A tünetekkel valóban orvoshoz kell fordulni, mert nem mindegy, hogy milyen limfóma derül ki és az sem mindegy, hogy milyen stádiumban.

Ami nagyon előremutató, hogy kezdjük kinőni a korábbi klasszikus kemoterápiát és leginkább olyan innovatív, sokszor tabletta formájában elérhető, nagyon-nagyon jól működő gyógyszerek jönnek be, amelyek kombinációjával gyakorlatilag az eddig gyógyíthatatlan limfómás betegségek váltak gyógyíthatóvá és olyan előrehaladott limfómákat tudunk teljesen meggyógyítani transzplantációval, vagy anélkül, ami korábban lehetetlenség volt.”

A szokásos útvonalon, a Szabadság-hídon át hajtottunk az Országos Onkológiai Intézet felé. Útunkat a Budapesti Rendőr Főkapitányság, valamint a Budai Polgárőrség munkatársainak motoros és autós munkatársai biztosították.

Az Országos Onkológiai Intézet udvarán prof. dr. Polgár Csaba főigazgató úr és dr. Masszi András főorvos úr várta a kerékpáros csapatot.

Főigazgató úr megerősítette, hogy a limfóma nehezen felfedezhető betegség. Fontos  erről beszélni, fölhívni a figyelmet azokra tünetekre, amik esetén egyáltalán felmerül a betegség gyanúja. Nagyon örül annak, hogy ezt össze sikerült kötni egy biciklis testmozgással, az egészséges életmódra neveléssel összekötött pozitív üzenettel, hogy nem elmenekülni kell a betegség gyanújának felismerése elől, hanem igyekezni kell minél hamarabb orvoshoz fordulni. Sajnos a limfómának nincs szűrővizsgálata, de a többi, általánosan ajánlott népegészségügyi szűrővizsgálaton ajánlatos részt venni. A kerékpárosoknak megköszönte, hogy csatlakoztak ehhez a nagyon szép, a Rákellenes Liga által szervezett eseményhez, hogy minden évben kitartóan próbálják a limfóma zászlaját is fenntartani, ami egy kicsit háttérbe szorul a többi nagy népbetegség mellett, mint az emlőrák, prosztatarák, de fontos hogy erről is tudjon az egészséges lakosság és a laikus közönség is.

Dr. Masszi András főorvos úr folytatta a köszöntést:
“Eltelt egy év, örömmel látok ismerős arcokat és örömmel látok újakat is a kerékpározók között. Jó hír, hogy vannak újabb eszközeink, amihez hozzáférünk és többet tudunk adni a betegeinknek. A magyar limfómás betegek közül minden tizediket az Országos Onkológiai Intézetben kezeljük, tehát sok betegek látunk el. A limfómások nagy többségét meg tudjuk gyógyítani, kisebb részét nem tudjuk meggyógyítani, de tudjuk kezelni, hosszú, tartalmas időt tdunk adni a betegeknek. Az Intézetben támogatást kapunk ehhez, a diagnosztikánk kiváló, patológiánk kiváló, képalkotóink egyre újabbak, és az újabb gyógyszerekhez hozzáférünk. A legfontosabb üzenet, amit kérem, hogy vigyenek tovább, hogy a limfómából meg lehet gyógyulni és aki felfedez magán valami tünetet, az forduljon orvoshoz és bizakodva fogadja el a segítséget.”

Köszönjük a Budavári Polgárőrség és a Budapesti Rendőr Főkapitányság, az Országos Onkológiai Intézet és a Dél-pesti Centrumkórház Szent László Kórház együttműködését.

Érdekesség:
A Limfóma Szövetség tavaly átfogó felmérést készített „2022 Lymphoma Coalition Global Patient Survey on Lymphomas and CLL” címmel, amiben 4085 európai – köztük magyar – limfómás beteget kérdeztek meg.

Ez az európai felmérés is megmutatja a felismerés és diagnózis nehézségeit. A felmérés tanulságai szerint a betegek több mint negyedénél (27%) egyáltalán nem jelentkeztek észrevehető tünetek! Azoknál, akiknek észrevehető tünetei voltak, a már említett nem specifikus tünetek jelentkeztek:

  • Fáradtság (67%)
  • Megnagyobbodott nyirokcsomók (44%)
  • Viszkető bőr (34%)
  • B-tünetek (láz, hidegrázás, éjszakai izzadás és fogyás) (30%)
  • Bőrkiütések/sérülések (27%)

További érdekes adatok a sajtóanyagban olvashatók:

Kategóriák: Limfóma Világnap

Kapcsolódó bejegyzések

Alapszervezetek

Limfóma Világnap Gyöngyösön

Gyöngyös város főterén figyelemfelkeltő kerékpározást tartott 2023. szeptember 18-án a M.R.L.Gyöngyösi Alapszervezete. A kerékpározást megtisztelte jelenlétével Rozványi Balázs, a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Kárpáti István, Gyöngyös város alpolgármestere és sok kedves ligatársunk. Az eseményről beszámolt Olvass tovább...

Alapszervezetek

Öltözz Zöldbe! Kerekezz a zöldben!

A Limfóma Világnapját minden év szeptember 15-én tartják. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a limfómára, a rák egyre gyakoribb formájára. 2022-ben hirdettük meg az “Öltözz zöldbe és kerekezz”! figyelemfelhívó megmozdulásunkat. Akkor családokkal közösen Olvass tovább...